Négy ország, 415 úszója fordult meg a Kemény Dénes Városi Sportuszodában a november 24-25-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszó Szövetség és az MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. által közösen megrendezett XXXI. dr. Bitskey Zoltán Emlékverseny, egyben a 24. Testvérvárosok Kupája nemzetközi viadalon, melyen a miskolciak valóságos „éremesőt” produkáltak.
Miskolc testvérvárosai közül Kassa és Tampere, továbbá Marosvásárhely és Nagyvárad sportolói fogadták el Hölcz Péter főrendező-versenyigazgatónak és a szervező csapatnak a meghívását a rangos nemzetközi viadalra. Hozzájuk csatlakoztak 23 magyar klub, köztük Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből a Fiedler Ottó SE Ózd, az MVSI, a Swimming Penthatlon Club és a Tiszaújvárosi Triatlon Klub sportolói.

A megnyitó ünnepségen Kiss Attila, a B.-A.-Z. Megyei Úszó Szövetség elnöke mondott köszöntőt.

A 2011-es születésűektől a felnőttekig minden korosztály versenyzési lehetőséget kapott, méghozzá összesen 34 versenyszámban. A 415 versenyző két nap alatt 2116 rajtot produkált majd, melyből a házigazda miskolci sportiskolások 68 tagú „különítménye” 459 rajttal „vette ki” a részét. Sok-sok korosztályos magyar bajnoki dobogós mellett ott volt az indulók között az MVSI-t erősítő, tavaly Hosszú Katinkát is legyőző, 2002-es születésű Vécsei Réka, aki hat aranyérmet gyűjtött be. Szintén külön dicséret illeti a 8 esztendős Barta Ferencet, aki négy aranyat, két ezüstöt és egy bronzot tempózott össze.

A kategória-bontások miatt nem kevesebb, mint 177 eredményhirdetés volt, melyre eddig még nem volt példa.

A két nap során ezúttal is megemlékeztek dr. Bitskey Zoltánról, a megye olimpikonjáról (1924, Párizs), Európa-bajnoki ezüstérmeséről, négyszeres főiskolai világbajnokáról, aki nagyon szerette sportágát, melyért sokat tett Miskolcon. Szintén emlékszámot rendeztekVígh Józsefnek, Miskolc város örökös edzőjének, Delneki Miklósnak, a városi, illetve a megyei szövetség kiváló sportvezetőjének, a miskolci Pászti Csabának, a fiatalon elhunyt kiváló sportolónak és edzőnek, továbbá Kriston Orsolyának, a tragikus körülmények között fiatalon elhunyt tehetséges miskolci úszónak a tiszteletére.

Borsodi érmesek

Leányok

2002-es kcs.:
200 m vegyes: 1. Vécsei Réka (MVSI)
400 m vegyes: 1. Vécsei Réka (MVSI)
200 m mell: 1. Vécsei Réka (MVSI)
200 m hát: 1. Vécsei Réka (MVSI)
200 m gyors: 1. Vécsei Réka (MVSI)
100 m mell: 1. Vécsei Réka (MVSI)

2003-as kcs.:
100 m gyors: 2. Elek Zsófia (Fiedler Ottó SE)

2007-es kcs.:
200 m mell: 1. Deák Zsóka (MVSI)
100 m mell: 1. Deák Zsóka (MVSI)

2009-es kcs.:
200 m pillangó:2. Simon Csilla (MVSI), 3. Dóka Emma (MVSI)
100 m gyors: 3. Simon Csilla (MVSI)

2010-es kcs.:
50 m gyors: 3. Kárpáti Luca Sára (MVSI)
100 m hát: 3. Kovács Flóra Sára (MVSI)

2011-es kcs.:
50 m hát: 1. Újvári Dóra Brigitta (MVSI), 2. Gaál Adél (MVSI), 3. Tóth Luca (MVSI)
50 m mell: 1. Gaál Adél (MVSI), 2. Újvári Dóra Brigitta (MVSI), 3.Léport Szellő (MVSI)
100 m gyors: 2. Újvári Dóra Brigitta (MVSI)
50 m gyors:1.Újvári Dóra Brigitta (MVSI)

4×50 m vegyes-váltó, 2007-2008-as kcs.: 2. MVSI (Balogh Hanna, Deák Zsóka, Fogarasi Janka, Bánhegyi Brigitta). 2010 és fiatalabb: 1. MVSI „A” (Kárpáti Luca Sára, Kovács Flóra Sára, Tihor Jázmin, Újvári Dóra Brigitta), 2. MVSI Békák (Imolya Mirella, Léport Szellő, Tóth Luca, Gaál Adél)

Fiúk

2004-es kcs.:
200 m pillangó: 2. Havasi Zénó (MVSI)
100 m hát: 2. Havasi Zénó (MVSI)
200 m mell: 3. Kovács Balázs (MVSI)
100 m mell: 1. Kovács Balázs (MVSI)

2005-ös kcs.:
200 m pillangó: 3. Fazekas Ádám (MVSI)

2006-os kcs.:
200 m vegyes: 3. Kiss Róbert (MVSI)
200 m mell: 3. Kiss Róbert (MVSI)
200 m hát: 3. Kiss Róbert (MVSI)

2007-es kcs.:
100 m mell: 3. Kárpáti Kende (MVSI)
100 m pillangó: 2. Bagi Zoltán (Tiszaújvárosi Triatlon Klub)

2008-as kcs.:
100 m mell: 1. Lupkovics Lázár (MVSI)
100 m gyors:1. Doszpoly Zsombor (SwimmingPenthatlon Club)
200 m pillangó: 3. Pásztor Hunor (MVSI)
200 m hát: 1. Doszpoly Zsombor (SwimmingPenthatlon Club)

2009-es kcs.:
50 m mell: 2. Korcsmáros Erik (MVSI)
50 m hát: 1. Tóth Milán (MVSI)
50 m mell: 3. Tóth Milán (MVSI)
50 m pillangó: 1. Tóth Milán (MVSI)
200 m mell: 2. Németh Bence (Fiedler Ottó SE Ózd)

2010-es kcs.:
100 m mell: 2. Balogh Tamás (MVSI)
50 m hát: 1. Barta Ferenc (MVSI)
100 m gyors: 2. Barta Ferenc (MVSI)
100 m pillangó: 1. Barta Ferenc (MVSI)
200 m gyors: 3. Barta Ferenc (MVSI)
50 m pillangó: 1. Barta Ferenc (MVSI)
50 m gyors: 2. Barta Ferenc (MVSI)
100 m hát: 1. Barta Ferenc (MVSI)

2011-es kcs.:
100 m gyors: 2. Aggod Balázs (MVSI)
50 m gyors: 2. Aggod Balázs (MVSI), 3. Bortnyik Zétény (MVSI)
50 m mell: 3. Aggod Balázs (MVSI)
50 m hát: 1. Bortnyik Zétény (MVSI)

4×50 m vegyes-váltó, 2004-2005-ös kcs.: 1. MVSI (Havasi Zénó, Kovács Balázs, Fazekas Ádám, Nyeste Patrik). 2006-2007-es kcs: 1. MVSI (Kiss Róbert, Kárpáti Kende, Kárpáti Zalán, Léport Milán Krisztián). 2008-2009-es kcs.:2.MVSI (Tóth Milán, Korcsmáros Erik, Pásztor Hunor, Leányvári Áron). 2010 és fiatalabb: 3. MVSI (Bortnyik Zétény, Balogh Tamás, Barta Ferenc, Aggod Balázs).