A bajnoki címvédő serdülő leány csapat: Rőczei Gréta (balról), Fülöp Alexa, Gál Nikolett és Kucsma Kinga és edzőjük, Majkut Gergely

A Miskolci Sportiskola versenyzői igazán kitettek magukért a szeptember 21-22-én, Székesfehérváron megrendezett ifjúsági, serdülő és újonc Országos Összetett Atlétikai Bajnokságán.

A serdülő lány csapat tagjai sikerrel védték meg tavalyi bajnoki címüket. Az első napi három versenyszám (80 m gát, távolugrás, gerelyhajítás) után a szolnokiak mögött 1 pont hátránnyal vonultak pihenőre. A második napi magasugrás után ez a hátrány 200 pont fölé nőtt, de a lányok 800 méteren egy nagyon bátor futással, óriási küzdéssel, egyéni csúcsaikat megdöntve megfordították a pontverseny állását és egy hihetetlenül szoros versenyben (21 pont előnnyel) a dobogó legfelső fokára állhattak fel. Figyelemre méltó és a fejlődést bizonyító tény, hogy a csapat 465 pontot javított 2018-as eredményén.

Lalik Petra egy nehezen induló gerelyhajítás után négy számból háromban javította meg az egyéni legjobbját, ezzel elérve az értékes második helyezést. Késely Péter végig kiegyensúlyozottan versenyezve, két egyéni csúcsot elérve, magabiztosan szerezte meg az ezüstérmet.

A Miskolci Sportiskola atlétáit Soós Istvánné, Antalné Máriási Erika, Zámbori Zoltán és Majkut Gergely készítette fel.

Eredmények

Újonc (U14) fiú 4 próba B-variáció (16 induló): 2. Késely Péter 2030 p (versenyszámok: távolugrás, 80 m gát, 300 m, 1500 m)

Újonc (U14) leány 4 próba A-variáció (16 induló): 2. Lalik Petra 1960 p (gerelyhajítás, 80 m gát, magasugrás, távolugrás)

Serdülő (U16) leány 5 próba csapat (8 induló): 1. Miskolci Sportiskola (Rőczei Gréta, Fülöp Alexa, Kucsma Kinga, Gál Nikolett) (versenyszámok: 80 m gát, távolugrás, gerelyhajítás, magasugrás, 800 m) 8187 p

Újonc (U14) leány 4 próba csapat (8 induló): 5. Miskolci Sportiskola 6780 p (Lalik Petra, Zibrinyi Luca, Lukács Zorka, Kiss Luca Orsolya)

Serdülő (U16) leány 5 próba (48 induló): 4. Rőczei Gréta 2801 p, 6. Fülöp Alexa 2739 p, 8. Kucsma Kinga 2647 p

A. Miskolci Sportiskola csapata a bajnokságon: Zámbori Zoltán Balról), Lukács Zorka, Kiss Luca, Zibrinyi Luca, Lalik, Petra, Rőczei Gréta, Fülöp Alexa, Gál Nikolett, Kucsma Kinga, Késely Péter, Majkut Gergely.