Az Avasiban”kergették” a labdát

A Miskolci VSC és a Miskolc Városi Sportiskola (MVSI)  csapata végzett az első két helyen a december 3-án, az Avasi Gimnázium sportcsarnokában megrendezett, GEDO-CUP elnevezésű Mikulás-napi teremlabdarúgó tornán. Az U13-as csapatokat felvonultató mérkőzés sorozat végén a torna legjobb játékosának járó különdíjat Varga Zoltán (MVSC) vehette át. Az MVSC legjobb játékosának Fenesi Pétert, míg az MVSI legjobbjának Bukszár Ádámot választották meg. A tornán pályára lépő sportolók Mikulás-ajándékban is részesültek.

A bakancslistás gyalogló-sikeredző

Megtehetné, de nem teszi. Nem siránkozik, nem ostorozza a sorsot, helyette a legkritikusabb élethelyzetében bakancslistát írt és valósított meg. Csinálja, amit mindig is, hamar befejezett sportolói pályafutása után dolgozik az atlétikáért, az imádott gyaloglásért, a tanítványaiért. Teszi mindezt 35 éve miskolci edzőként.  A szerénységéről, sport iránti alázatáról ismert Szűcs József idén volt 60 esztendős.  A kettős jubileum kiváló alkalmat kínált egy rendhagyó múltidézésre…

Fórum a köznevelési típusú sportiskolai programról a Gyarmati Dezső Sport Általános Iskolában.

2017. december 12-én (kedd) 16.30 órai kezdettel szülői fórum lesz az érdeklődő leendő 1. osztályos tanulók szülei számára. A rendezvény keretében Kegyes Jenő intézményvezető megismerteti az érdeklődőket a köznevelési típusú sportiskolai programmal, majd az iskolavezetés jelen lévő tagjai válaszolnak a felmerülő kérdésekre.

Helyszín: Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola; Miskolc, Mátyás király u. 21.              

Nyílt sportnap a Gyarmati Dezső Sport Általános Iskolában

2017. december 9-én (szombat) 9.00 órai kezdettel nyílt sportnap lesz a Gyarmati Dezső Sport Általános Iskolában. Szeretettel várják a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket. Az érdeklődő óvodások részt vehetnek egy sportbemutatón, kipróbálhatják a tornaszereket, belekóstolhatnak a fizikai képességmérő feladataiba. Kötetlen beszélgetés keretében ismerkedhetnek a köznevelési típusú sportiskolai programmal, találkozhatnak a leendő első osztályos tanítókkal, az iskola vezetőivel, valamint a testnevelő tanárokkal, edzőkkel.

Úszó-jubileum, miskolci „éremesővel”

Az „éremhalmozó” Miskolci Sportiskolások mellett ózdi és tiszaújvárosi úszók is dobogóra állhattak megyénk reprezentánsai közül a december 2-3-án, Kemény Dénes Városi Sportuszodában megrendezett jubileumi, XXX. dr. Bitskey Zoltán Emlékverseny, egyben a 23. Testvérvárosok Kupája nemzetközi viadalon.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszó Szövetség és a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. által közösen életre hívott hagyományos eseményre öt ország, közel 400 sportolója érkezett Miskolcra.

Kétnapos nemzetközi úszó-vetélkedő, jubileummal

Egerben dupláztak a sportiskolások

Dupláztak az MVSI-DVTK  szabadfogású birkózói a november 26-án, Egerben megrendezett Észak-kelet területi diák- és serdülő csapatbajnokságon. Bacsó Alex, Lakatos Győző és Juhász Sándor tanítványai mindkét korosztály küzdelmében a legjobbnak bizonyultak.

Kriza Anna magyar bajnok

A Miskolc Városi Sportiskola (MVSI) színeit képviselő Kriza Anna a 44 kg-os súlycsoportban végig kiváló versenyzéssel szerezte meg az aranyérmet a múlt hétvégén, Siklóson megrendezett serdülő korosztályos országos bajnokságon. Kálmán Tibor és Kawaguchi Yudai további tanítványai közül Valkó Véda (63 kg) és Sárközi Márton (66 kg) az ötödik, míg Kovács Zsuzsanna (48 kg) a hetedik helyet érdemelte ki.

2017. évi B.-A.-Z. Megyei Úszó Bajnokság

2017. november 18-án került megrendezésre a 2017. évi B.-A.-Z. Megyei Úszó Bajnokság, Valkó László Emlékverseny, amin amatőr sportolók is elindulhattak. A versenyről készült fényképek megtalálhatóak a Sportiskola facebook oldalán.

Versenyjegyzőkönyv
Amatőr jegyzőkönyv

Két bronz a győri Európa-kupáról

Az MVSC-MVSI sportolói közül Faragó Petra és Feczkó Csanád egyaránt bronzéremmel térhetett haza Győrből, a november 19-én megrendezett ifjúsági Európa-kupáról. Kálmán Tibor és Kawaguchi  Yudai tanítványai 25 nemzet, 318 versenyzője között álltak helyt.

Eredmények 

55 kg: 3. Feczkó Csanád
+ 70 kg: 3. Faragó Petra
90 kg: 7. Turánszki Zalán

Oldalak

Feliratkozás MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. RSS csatornájára