Németh Luca: újabb vb-bronz és összetett 3. hely

A második versenynapon is bronzérmet nyert és az összetettben is a harmadik helyet érdemelte ki a miskolci Németh Luca múlt hétvégén, az Olaszországban megrendezett ifjúsági terepfutó világbajnokságon. A magyar válogatott további három, szintén miskolci tagjai is remekül helyt álltak a rendkívül erős mezőnyökben.

Az International Skyrunning Federation augusztus 3-5. között az olaszországi Fonte Cerreto városában megrendezett ifjúsági terepfutó világbajnokság vasárnapi második versenynapján megismétlődött a pénteki nyitónap koreográfiája: a 16 esztendős Németh Luca a 16,7 km-es, 1800 méter szintemelkedéssel nehezített sky versenyszámban is (csakúgy, mint a pénteki vertikálban) harmadikként érkezett célba, megszerezve ezzel második (!) vb-bronzérmét.  A siker értékét növeli, hogy az első két helyen végzett spanyol és andorrai lány egy évvel idősebb Lucánál. A két egyéni eredmény alapján kihirdetett kombinált (összetett) értékelésben Németh Luca szintén a harmadik helyen zárt.

A szintén a 16-17 éves korosztályban versenyző Farkas Balázs harcossága, jó formája az előkelő 13. helyet hozta meg számára. A junioroknál Iván Levente sem akart lemaradni társaitól, melynek az lett a vége, hogy nagy futással a17. pozícióban fejezte be a küzdelmet. Az U23-as korcsoportban Büki Ádám is bizonyította a miskolci terepfutó sport erősségét, 15. helyével alaposan letette a névjegyét.

A Németh Csaba vezette csapat valamennyi tagja összetettben a top20 között végzett, ami rendkívül dicséretes és önmagáért beszél.

Eredmények

Sky-versenyszám:
Ifjúsági leányok (16,7 km, 1800 méter szintemelkedés):
3. Németh Luca (DTC-Nomád Terepfutó Suli) 2:32:37 óra
Ifjúsági fiúk (16,7 km, 1800 méter szintemelkedés): 13. Farkas Balázs (MVSI-Nomád Terepfutó Suli) 2:21:04
Junior fiúk (22,1 km, 2200 méter szintemelkedés): 17. Iván Levente (MVSI-Nomád Terepfutó Suli) 3:05:24
U23-as kcs., férfiak (22,1 km, 2200 méter szintemelkedés): 15. Büki Ádám (MVSI-Dynafit Team-Bükki Műhely)) 2:55:31,8

Kombinált (összetett):
Ifjúsági leányok: 3. Németh Luca
Ifjúsági fiúk: 12. Farkas Balázs
Junior fiúk: 17. Iván Levente
U23-as kcs., férfiak: 13. Büki Ádám.

Képek: