Birkózó csapatbajnoki ob a Körcsarnokban

A diák-  és serdülő korcsoportos birkózó csapatbajnokság  országos döntőjének június 2-3-án, szombaton a Miskolci Egyetem Körcsarnoka ad otthont. A fináléba minden területről a legjobb 3 csapat jutott tovább, kivételt jelentett Budapest, ahonnan a 4 legjobb gárda lehet ott a döntőben!

A DVTK-MVSI által rendezendő, 19 együttest felvonultató  verseny szombaton és vasárnap is a 9 - 9.30 közötti mérlegelést követően,10.30 órakor kezdődik. Szombaton a 2006-2007-2008-as születésű gyermek, míg másnap a 2003-2004-2005-ös születésű serdülő korosztály képviselői – köztük a házigazdákkal - csatáznak az érmekért, helyezésekért.

  • Minden érdeklődőt szeretettel várunk, szurkoljunk együtt a gyerekeknek, mert mind a két korosztályban érmes reményekkel lépnek szőnyegre! – hangsúlyozta Deák Bárdos Mihály főrendező, az MVSI szakmai vezetője.