A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) március elején írt ki pályázatot regionális vezető és regionális vezetőedző beosztásokra. Észak-Magyarországot illetően a Miskolci Sportiskola két úszó szakedzője – Hölcz Péter és Fridrich László –április 6-tól kapott megbízást a MÚSZ elnökségétől az egymást segítő, közös munkára.

Hölcz Péter, a Miskolci Sportiskola versenyigazgatója, az úszó szakosztály vezetője 2017. szeptemberétől látta el az Észak-magyarországi régióvezetői feladatot. A sportágban eltöltött több,mint harminc sikeres évnek, ezen belül az elmúlt bő három esztendőben  régióvezetőként végzett kimagasló szakmai munkának köszönhetően Hölcz Péternek nem volt kihívója a poszton.  A dr. Wladár Sándor elnök, Turi György szakmai alelnök, dr. Sós Csaba szövetségi kapitány, dr. Török Enikő sportszakmai csoportvezető és Szájer Péter utánpótlás- és „Jövő Bajnokai Program”-koordinátor alkotta bizottság így őt terjesztette fel az elnökség felé, mely ismét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszó Szövetség főtitkáraként is évtizedek óta lelkiismeretesen dolgozó szakembernek szavazott bizalmat.

Folytathatja eddigi munkáját

  • Mondanom sem kell, milyen jól eső érzéssel tölt el, hogy folytathatom a régióvezetői munkámat – hangsúlyozta Hölcz Péter. – Dr. Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke úgy fogalmazott a pályázatok eredményhirdetését követően, hogy a régióvezetők „kis elnökei”, a régiós vezetőedzők pedig „kis szövetségi kapitányai” a MÚSZ-nak. Ez azt jelenti, hogy a szövetség az eddiginél is komolyabban számít a régiós szakemberekre, ami komoly motivációt, egyben felelősséget is jelent számunkra. Nagyon várom, várjuk már a magyar kormány által támogatott „Úszó Nemzet Program” (ÚNP) teszt évének beindulását, melynek koordinálása, szervezése és felügyelete is komoly, felelősségteljes feladat. Az ÚNP egy olyan egyedülálló és átfogó kezdeményezés, amely komplexen összefogja az óvodás és általános iskoláskorú gyermekek úszásoktatásának harmadik osztályig történő megvalósítását, beleértve az ehhez szükséges oktatási, infrastrukturális, szakmai és módszertani területeket is. Régiónkat illetően Tokaj, illetve vonzáskörzete részese a programnak. Sok más mellett azt is szeretnénk elérni, hogy a jelenleg uszodával rendelkező, de még úszó-szakosztályt, egyesületet nem működtető településeken beindítsuk a versenyszerű úszóéletet és csatlakoztassuk őket a MÚSZ rendszerébe. 

Miskolc mellett, a régióért is dolgozhat

Ami az újonnan létrehozott vezetőedzői státuszra irányuló pályázatokat illeti, az ország kilenc régiójából az Észak-magyarországiban volt a legnagyobb érdeklődés, melyet a hét pályázó ékesen bizonyít. Érdekesség, hogy öt jelentkezés Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett. A már fent említett bizottság meghallgatta a jelölteket, majd Fridrich Lászlót, a Miskolci Sportiskola edzőjét, oktatóját terjesztette fel a posztra az elnökség elé. A döntés értelmében a jövőben az a Fridrich László töltheti be ezt a tisztséget, aki 1982-től dolgozik a miskolci úszósportban. A DVTK úszó szakosztályában 1982-1986 között úszóedzője volta későbbi háromszoros vízilabdás olimpiai bajnok Biros Péternek, az akkori 42-es Általános Iskola sporttagozatos diákjának is.  Az elmúlt időszakban számos magyar bajnoki érmest, korosztályos válogatott úszót nevelt a borsodi megyeszékhelyen. Több, az úszáshoz köthető sportágban is értek el sikereket tanítványai, közülük például az ifjúsági és junior Európa-bajnoki dobogós triatlonos, Putnóczki Dorka is sokáig látogatta edzéseit. Szakedzői diplomájának 1990-ben történt megszerzését követően tovább képezte magát, így sérült gyermekek úszásoktatásában is otthonosan mozog. Szakmai fejlődése érdekében rendszeres keresett fel neves műhelyeket. Sokat tanult azokból az egy hetes edzőtáborokból is, melyeket három alkalommal – a Miskolci Sportiskola égisze alatt – Kiss Miklós mesteredzővel, úgy is, mint az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina nevelőedzőjével, valamint Kovács Ágnes olimpiai bajnokkal közösen vezényeltek le a Balaton partján.

  • Elsődleges feladataim közé tartozik, hogy szorosan együttműködjek az Észak-magyarországi régióvezetővel, Hölcz Péterrel, valamint a régió úszó-szakosztályaival, egyesületeivel, az ottani kollégákkal és természetesen az országos sportági szövetséggel – fogalmazott Fridrich László, aki nagy lelkesedéssel vág bele a számára rendkívül megtisztelő új megbízatásába. – A régiós válogatott kerettagoknak hazai és, amennyiben a járványügyi helyzet engedi, külföldi edzőtáborokat, versenyeket kell szerveznünk, de a közös edzések, továbbképzések előkészítése, lebonyolítása is napjaim részét képezik a következő időszakban. A „Jövő Bajnokai Program” koordinálása, szakmai támogatása is kiemelt feladat. Az alapkövetelmény vizsgák szervezése, lebonyolítása, versenyek életre hívása, a versenybírók, edzők, úszásoktatók képzése szintén a teendőim közé tartozik. Újdonságként, minden edzőnek és oktatónak újraélesztési tanfolyamot is biztosítunk a közeljövőben. Kiemelt figyelmet fordítunk a dopping elleni küzdelemre és – az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) ajánlásai alapján – a Covid-19 fertőzésen igazoltan átesett sportolók edzésbe való zökkenőmentes visszatérésére.
Hölcz Péter (balról) régióvezető és Fridrich László régiós vezetőedző a miskolci Kemény Dénes Városi Sportuszodában.
(Fotó: Kamarás Péter)