A miskolci Kemény Dénes Városi Sportuszoda ad otthont április 17-én, szombaton a 2. Szelektív Kupa elnevezésű úszóversenynek, melyre ezúttal már az ország minden részéből várnak sportolókat.

A Miskolci Sportiskola, a hatvani Szelektív Hulladékhasznosító és Környezetvédelmi Nonprofit Kft.,  és a Hatvani Úszó Klub tavaly, egy miskolci „Jövő Bajnokai Program” edzőtáborozás lezárásaként hívták életre először közösen ezt az úszóversenyt, ahol csak a régió képviselői álltak a rajtkőre. A sikeres kezdeményezés folytatásaként idén már az országos versenynaptárban is szerepel a példás együttműködésen alapuló esemény, így nem meglepetés, hogy jelentősen megnőtt az érdeklődés.

  • Nagyon odafigyelve a járványügyi előírásokra, 300 főben maximalizáltuk a résztvevők létszámát és új lebonyolítási rendet alkalmazunk – tudtuk meg Hölcz Pétertől, a Miskolci Sportiskola versenyigazgatójától, a Magyar Úszó Szövetség Észak-magyarországi régióvezetőjétől.  – Szétválasztottuk a korosztályokat, melynek értelmében délelőtt, 9.30 órától  a 11 évesek és a fiatalabbak, míg délután 14.00 órától a 12 évesek és idősebbek mérik össze tudásukat. Az uszodába történő belépéskor mindenkinek  le kell adnia a kitöltött Covid-19 nyilatkozatot, kötelező lesz a testhőmérséklet-mérés, a kézfertőtlenítés és a medencetéren kívüli szájmaszk viselése is. Biztonsági szolgálatot alkalmazunk, melynek elsődleges feladata a szájmaszk rendeltetésszerű használatának ellenőrzése lesz. Tíz sportolónként egy edző jöhet el a városi sportuszodába. Nem tartjuk meg a hagyományos értelemben vett eredményhirdetéseket sem, az érmeket – a jegyzőkönyvek alapján – az edzők vehetik át, akik kiosztják azokat saját sportolóiknak. A legmagasabb LEN-pontot elért versenyző átveheti a Szelektív Kupát. A szülők – a márciusi Víz világnapi úszóverseny után – ezúttal sem tekinthetik meg a helyszínen a futamokat. A szelektív hulladékgyűjtés fontosságát hirdető rendező partnerünkkel együtt nagyon sajnáljuk, hogy ki kell zárnunk a hozzátartozókat. Szervezőként, edzőként viszont örülnünk kell annak, hogy ha megszorításokkal is, de lehet versenyt rendezni, hiszen ez a fajta inger és motiváció nélkülözhetetlen a sportolók felkészítési folyamatában. Némi kárpótlást jelenthet a szülőknek, családtagoknak, hogy a versenyről online közvetítés lesz a Miskolci Sportiskola facebook oldalán.