A B.-A.-Z. Megyei Úszó Szövetség immár tizenhetedik alkalommal hirdette meg Megyei Díjátadó Ünnepségét. 2004-ben hagyományteremtő jelleggel, abból a célból hozták létre ezt az eseményt, hogy az adott évben eredményes munkát végző sportolóknak és edzőiknek köszönetet mondjanak. Ezt az alkalmat megragadva a szövetség vezetői tiszteletüket fejezik ki a szülőknek is az egész éves segítségért, támogatásért. A Miskolcon, a Megyeháza Dísztermébe március 11-re meghirdetett idei díjátadó sajnos a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzetből adódó korlátozás miatt elmaradt. Az elkészült serlegeket, plaketteket a helyzet normalizálódását követően természetesen valamennyi díjazott megkapja. 

Díjak, díjazottak, legjobb eredmények

Eredményes Amatőr Úszó-díj 2019

Az egyesület javaslata alapján az amatőr versenyzők.

MISKOLCI SPORTISKOLA EREDMÉNYES AMATŐR ÚSZÓJA 2019

Balthes Dávid (2011-es születésű):  50 m mell Megyei Amatőr Béka Bajnok

Gerberi Balázs (2011):50 m hát Megyei Amatőr Béka Bajnok

Juhász Kata (2012): 50 m mell Megyei Amatőr Béka Bajnok

Pocsai Noémi (2012):50 m gyors, 50m hát Megyei Amatőr Béka Bajnok

Tóth Marcell (2012)

Simon Csenge (2012)

Ráski Sára (2012)

Germán Milla (2011)

Tarcsi Szonja(2011) Országos Diákolimpia 100 m mell I. hely

SZERENCS VSE EREDMÉNYES AMATŐR ÚSZÓJA 2019

Lukács Zsófi

Lénárt Zalán

MEZŐKÖVESD SE EREDMÉNYES AMATŐR ÚSZÓJA 2019

Fügedi Emese

Guba Lilla

ÓZDI ÚSZÓ KLUB EREDMÉNYES AMATŐR ÚSZÓJA 2019

Hangonyi Ábel

Eredményes Úszó-díj  2019

Az egyesület javaslata alapján az igazolt versenyzők közül, valamint a 2019. évi Megyei Bajnokság BÉKA korcsoportú (2011-2012) bajnokai (csak egyéni számokban).

FIEDLER OTTÓ SE EREDMÉNYES ÚSZÓJA 2019

Németh Bence

Juhász Tamás

MISKOLCI SPORTISKOLA EREDMÉNYES ÚSZÓJA 2019

 Fogarasi Janka (2008) Országos Cápa Bajnokság-Debrecen

100m -és 200 m pillangó 10. hely

Aggod Balázs (2011) 100 m mell Megyei Béka Bajnok

Bortnyik Zétény (2011) 50 m pillangó, 100 m hát Megyei Béka Bajnok

Csépányi Gvendolin Mendy (2012) 50 m gyors, 50 m mell, 50 m hát Megyei Béka Bajnok

Gaál Adél (2011) 100 m hát Megyei Béka Bajnok

Léport Szellő Boróka (2011) 50 m mell Megyei Béka Bajnok

Újvári Dóra Brigitta (2011) 50 m pillangó, 400 m gyors Megyei Béka Bajnok

TISZAÚJVÁROSI TRIATLON KLUB EREDMÉNYES ÚSZÓJA 2019

Bagi Szilárd (2009)

Bán Petra (2009)

B.-A.-Z. Megye Kiváló Szenior Úszója-díj 2019

A Szenior OB-ék dobogósai.

Miskolci Vízművek SC:

Hatvani János (1946)

 100 m mell és 200 m mell I. hely

Jurák Árpád (1961)

50 m mell, 400 m vegyes, 100 m pillangó, 200 m pillangó 1. hely

Pásztor Róbert (1973)

200 m vegyes és 200 m pillangó 2. hely,  100 m gyors, 800 m gyors és 200 m hát 3. hely, 

Furuglyás Attila (1946)

200 m hát 3. hely

Tóth Antal (1940)

50 m pillangó 3. hely

Kőszegi Károly (1941)

200 m hát 3. hely

ifj. Furuglyás Attila (1977)

50 m gyors 3. hely

Baranyi Valéria

Kőszegi Károly, Hatvani János, Jurák Árpád, Ifj. Furuglyás Attila

4×50 m vegyes váltó  1. hely

B.-A.-Z. Megye Eredményes Úszója-díj 2019

A korosztályos OB-ék IV.-VIII. helyezettjei, illetve a Vidék OB I.-VIII.. helyezettjei.

Czene Réka (2005) – Fiedler SE Ózd

Országos Gyermek Bajnokság – Győr, 2019.07.17-20.

800 m gyors 4. hely

400 m gyors 7. hely

Edzője: Kis Gergő

Márton Véda Anna (2007) – Fiedler SE Ózd

Országos Gyermek Bajnokság – Győr, 2019.07.17-20.

100m mell 7. hely

Edzője: Kis Gergő

Kárpáti Zalán (2007) – Miskolci Sportiskola

Országos Cápa Bajnokság-Debrecen

200 m pillangó 4. hely

100 m pillangó 7. hely

Edzői: Sajgó László és Tóth Gábor Mátyás

Deák Zsóka (2007)- Miskolci Sportiskola

Országos Cápa Bajnokság-Debrecen

200 m mell 6. helyezett

Edzői: Sajgó László és Tóth Gábor Mátyás

Hornyik Panna (2008) – Miskolci Sportiskola

Országos Cápa Bajnokság-Debrecen

200 m mell 6. hely

Kopcsó Petra (2008) – Miskolci Sportiskola

Országos Cápa Bajnokság-Debrecen

200 m mell 5. hely

Edzői: Sajgó László és Fridrich Ákos

Korcsmáros Erik (2009)- Miskolci Sportiskola

Országos Delfin Bajnokság – Miskolc

50 m mell 7. hely

Edzői: Sajgó László és Fridrich Ákos

Tamás Kornél (2009) – Miskolci Sportiskola

Országos Delfin Bajnokság – Miskolc

50 m mell 4. hely

200 m mell 6. hely

Edzői: Sajgó László és Fridrich Ákos

Tóth Milán (2009) – Miskolci Sportiskola

Országos Delfin Bajnokság – Miskolc

100 m hát 8. hely

Edzői: Sajgó László és Fridrich Ákos

Limbek Lázár, Havasi Dominik Olivér, Tóth Milán, Korcsmáros Erik

Miskolci Sportiskola

Országos Delfin Bajnokság – Miskolc

4×50 m gyorsváltó 6. hely

Edzőik: Sajgó László, Fridrich Ákos, Pásztor Róbert

Tóth Zengő Katalin, Újvári Dóra Brigitta, Tóth Milán, Korcsmáros Erik

Miskolci Sportiskola

Országos Delfin Bajnokság – Miskolc

4×50 m mix vegyesváltó 5. hely

Edzőik: Sajgó László, Fridrich Ákos

Újvári Dóra, Kárpáti Luca Sára, Tihor Jázmin, Tóth Zengő Katalin,

Miskolci Sportiskola

Országos Delfin Bajnokság – Miskolc

4×50 m gyorsváltó 5. hely

4×50 m vegyesváltó 4. hely

Edzőik: Sajgó László, Fridrich Ákos

Lupkovics Lázár – Miskolci Sportiskola

Országos Cápa Bajnokság-Debrecen

100 mell 6. hely

200 mell 5. hely

400 vegyes 8. hely

Edzői: Sajgó László, Tóth Gábor Mátyás

Tulipán Bence, Fazekas Ádám, Havasi Marcell Milán, Léport Milán Krisztián

Miskolci Sportiskola

4×100 gyors váltó 6. hely

Országos Gyermek Bajnokság-Győr

Edzőik: Sajgó László és Tóth Gábor Mátyás

Kárpáti Kende, Kárpáti Zalán, Léport Milán Krisztián, Lupkovics Lázár, Pásztor Hunor

Országos Cápa Bajnokság-Debrecen

4×200 m  gyors váltó 4. hely

4×100 fiú vegyes váltó 7. hely

4×100 fiú gyors váltó 7. hely

Edzőik: Sajgó László és Tóth Gábor Mátyás

B.-A.-Z. Megye Kiváló Úszója-díj 2019

A korosztályos OB-ék bajnokai és érmesei.

Vécsei Réka (2002) – Miskolci Sportiskola

 Országos Felnőtt Bajnokság –Debrecen

200 m mell 2. hely

Országos Ifjúsági Bajnokság –Kaposvár

100 m mell 2. hely

200 m mell 2. hely

  50 m mell 2. hely

200 m vegyes 3. hely

Edzői: Sajgó László, Tóth Gábor Mátyás

Esztián Petra (2006) – Miskolci Sportiskola

Országos Gyermek Bajnokság –Győr

100 m mell 2. hely

200 m mell 1. hely

400 vegyes 8. helyezett

Edzői: Sajgó László, Tóth Gábor Mátyás

Tulipán Bence (2006) – Miskolci Sportiskola

Országos Gyermek Bajnokság – Győr

200 m pillangó 2. hely

400 m gyors 3. hely

200 m gyors 3. hely

100 m pille 7. hely

Edzői: Sajgó László, Tóth Gábor Mátyás

Léport Milán Krisztián (2007) – Miskolci Sportiskola

Országos Cápa Bajnokság-Debrecen

200 m gyors 3. hely

400 m gyors 2. hely

50 m gyors 8. hely

Edzői: Sajgó László és Tóth Gábor Mátyás

Pásztor Hunor (2007) – Miskolci Sportiskola

Országos Cápa Bajnokság – Debrecen

200 m pillangó 3. hely

Edzői: Sajgó László és Fridrich Ákos

Fazekas Ádám (2005) – Miskolci Sportiskola

Országos Gyermek Bajnokság-Győr

200 m pillangó 3. hely

100 m pillangó 3. hely

200 vegyes 7. hely

Edzői: Sajgó László és Tóth Gábor Mátyás

Tóth Zengő Katalin (2010) – Miskolci Sportiskola

Országos Delfin Bajnokság-Miskolc

100 m mell 2. hely

200 m mell 1. hely

Edzői: Sajgó László és Fridrich Ákos

Barta Ferenc (2010) – Miskolci Sportiskola

Országos Delfin Bajnokság-Miskolc

200 m vegyes 3. hely

50 m pillangó 4. hely

100 m pillangó 4. hely

Edzői: Sajgó László és Fridrich Ákos

Limbek Lázár, Tamás Kornél, Tóth Milán, Korcsmáros Erik

Miskolci Sportiskola

Országos Delfin Bajnokság – Miskolc

4×50 m vegyesváltó 3. hely

Edzői: Sajgó László, Fridrich Ákos, Pásztor Róbert

Forgács Bence (2005) – Fiedler SE Ózd

Országos Gyermek Bajnokság – Győr, 2019.07.17-20.

200 m pillangó 2. hely

400 m vegyes 4. hely

Edzője: Kis Gergő

Doszpoly Zsombor (2007) – Swimming Pentathlon Club Miskolc

Országos Cápa Bajnokság – Debrecen 2019.07.10.-13.

100 m gyors 2. hely

50 m gyors 5. hely

200 m gyors 3. hely

100 m hát 5. hely

Edzője: Fázold Henrik

Bagi Zoltán 2007 – Tiszaújvárosi Triatlon Klub

Országos Cápa Bajnokság-Debrecen 2019. 07. 10.-13.

100 m pillangó 1. hely

200 m vegyes 1. hely

200 m gyors 2. hely

100 m hát 2. hely

100 m gyors 1. hely 0:57.27, új korosztályos csúcs

50 m gyors 1. hely 0:26.29, új korosztályos csúcs

Országos Gyermek Bajnokság – Győr, 2019.07.17-20.

50 m gyors 2. hely 0:25.98, új korosztályos csúcs

100 m gyors 2. hely 0:56.67, új korosztályos csúcs

100 m pillangó 1. hely 1:00.77, új korosztályos csúcs

Edzője: Fodor Ágnes

B.-A.-Z. Megye Válogatott Úszója-díj 2019

Azokat a versenyzőket díjazzuk ebben a kategóriában, akik meghívást kapnak a Magyar Válogatottba

Vécsei Réka (2002) – Miskolci Sportiskola

7. FINA Junior VB-Budapest

Edzői: Sajgó László és Tóth Gábor Mátyás

Gyöngyösi Bianka (2004) – Ózdi Úszó Klub

EYOF válogatott kerettag

Edzője: Schifter Tamás

Kovács Péter (2005) – Miskolci Sportiskola

Héraklész válogatott kerettag

Edzői: Sajgó László és Tóth Gábor Mátyás

B.-A.-Z. Megyei Úszás Büszkesége  2019

A nemzetközi eredményeket elért versenyzőket díjazták.

Sztankovics Anna (1996) – Miskolci Sportiskola

Országos Felnőtt Bajnokság –Debrecen

50 m mell 1. hely 0:31.08

100 m mely 2. hely 1:08.42

Világbajnokság-Kvangdzsu (Gwangju)

50 m mell 12 hely

4×100 mix vegyesváltó 12. hely amely olimpiai kvalifikációt jelentett a magyar csapat számára

Edzője: Szollár Gergő

2019-ban a legmagasabb LEN pontot elért versenyzőnek járó díj

Egy versenyszámot figyelembe véve.

2019-BAN A LEGMAGASABB LEN PONTOT ELÉRT VERSENYZŐNEK JÁRÓ DÍJ

Sztankovics Anna 50 m mell Felnőtt OB                   846 pont

B.-A.-Z Megye Úszósportjáért Emlékplakett

Egy sikeres pályafutást figyelembe véve.

Kiss Attila (1996) – Miskolci Sportiskola

B.-A.-Z. Megye Úszósportjáért

Emlékplakett

Edzője: Kiss Attila Sándor

B.-A.-Z. Megye Kiváló Nevelő Edzője és Kiváló Edzője-díj 2019

A javaslatok alapján az Elnökség döntött.

B.-A.-Z. MEGYE KIVÁLÓ NEVELŐEDZŐJE 2019

Sajgó László

B.-A.-Z. MEGYE KIVÁLÓ EDZŐJE 2019

Szollár Gergő

B.-A.-Z. Megyei Úszó Szövetségben végzett munkáért-díj 2019

A Szövetségben végzett társadalmi munkáért, javaslatok alapján az Elnökség döntött.

B.-A.-Z. MEGYEI ÚSZÓ SZÖVETSÉGBEN VÉGZETT MUNKÁÉRT 2019

Hölcz Péter, a Magyar Úszó Szövetség Észak-magyarországi régióvezetője.