Bánhegyi Brigitta a rendező nyíregyházi egyesület vezetőedzőjétől, Urbin Tamástól vehette át a legjobb LEN-pontszámért járó különdíjat.

A Miskolci Sportiskola úszó szakosztályának versenyzői február 17-én, szombaton Nyíregyházán, a három nemzet, 300 sportolóját felvonultató III.  NYSC Kupán kezdték meg az idei szezont. Az EISSMANN Városi Sportuszoda 50 m-es, 10 pályás medencéjében megrendezett versenyen a miskolciak igazán kitettek magukért, melyet egy valóságos éremeső, nem kevesebb, mint 93 medál és egy különdíj bizonyít.

  • Szakosztályunk 47 versenyzővel képviseltette magát a kiválóan szervezett nyíregyházi megmérettetésen, ami közel 250 regisztrált nevezéssel párosult – fogalmazott Sajgó László, a Miskolci Sportiskola úszóedzője, aki két kollégájával, Firtkó Adéllal és Hídvégi Georginával együtt segítette a helyszínen sportolóikat. – A Miskolci Sportiskola a rendező nyíregyházi egyesület után a második legnagyobb létszámú csapatnak bizonyult. A verseny alapvető célja az volt, hogy megfelelő visszajelzéseket kapjunk a január 8-án megkezdett felkészülés jelenlegi helyzetéről. A legfiatalabb sportolóink számára minden bizonnyal természetes jelenség, hogy versenyről – versenyre, hónapról – hónapra erősödnek, így javítják időeredményeiket. Ezzel páhuzamosan a szakosztály edzői jól tudják, hogy hosszú távon a helyes technikai mozdulatok elsajátítása, az energiatakarékos úszómozgás kivitelezése a legfontosabb, mely képzettség determinálhatja a sportoló úszó karrierjét. Az érmes helyezések száma, az egyéni rekordokhoz nagyon közeli eredmények elérése ebben a korai időszakban mindenképpen erőt és, magabiztosságot jelenthet úszóinknak a továbbiakra nézve. Összeségében elégedettségre adhat okot a szombati produkció! Külön öröm a delegációnk számára, hogy több versenyszámban is Miskolci Sportiskolás versenyző érte el a legjobb időt. Kopcsó Petra mellúszó számokban, Doszpoly Zsombor és Bánhegyi Brigitta gyorsúszó számokban, Fazekas Ádám pedig a rövidebb vegyesúszó számban szerzett abszolút elsőséget.  Talán az egyik legnagyobb elismerést a 2007-es születésű Bánhegyi Brigitta érdemelte ki, akinek 200 méter gyorson elért időeredménye – a teljes mezőnyt figyelembe véve – a legmagasabb LEN-pontszámot jelentette, melyért különdíjjal jutalmazták. Ezek az eredmények fényesen példázzák, hogy a régiós erőviszonyokat figyelembe véve – az elmúlt évek hagyományaihoz méltó módon – továbbra is előkelő helyen jegyzik a Miskolci Sportiskolában folyó műhelymunkát, mely edzői kollektívánk kiváló munkáját dicséri.

Eredmények

Leányok

200 m vegyes, 2008-2009-es kcs.: 3. Kopcsó Petra, 2:35,33 perc. 2010-2011-es kcs.: 3. Léport Szellő Boróka, 2:47,00. 2012-2013-as kcs.:1. Miklós Janka, 2:47,30, …3. Ráski Sára, 2:57,92.

50 m gyors, 2007-es és idősebb kcs.: 1. Bánhegyi Brigitta, 0:28,71 mp, 2. Polácsik Petra, 0:29,34. 2014-es kcs.: 2. Demeter Bella Luca, 0:36,06, 3. Karczag Kira Jázmin, 0:36,33. 2015-ös kcs.: 3. Bernáth Blanka, 0:45,22. 2010-2011-es kcs.: 1. Kárpáti Luca Sára, 0:30,86 mp, 2. Császári Kata, 0:31,45

50 m mell, 2007-es és idősebb kcs.: 2. Polácsik Petra, 0:37,06, 3. Halasi Lili, 0:38,01. 2008-2009-es kcs.: 1. Kopcsó Petra, 0:34,80 mp. 2010-2011-es kcs.:1. Tihor Jázmin, 0:38,58, 2. Kárpáti Luca Sára, 0:38,89. 2012-2013-as kcs.:3. Fazekas Dorka, 0:42,88. 2014-es kcs.: 1. Demeter Bella Luca, 0:45,77, 2. Gaál Alíz, 0:52,31. 2015-ös kcs.: 2. Bernáth Blanka, 0:54,54.

100 m pillangó, 2007-es és idősebb kcs.: 1. Deák Zsóka, 1:09,07 perc. 2010-2011-es kcs.: 1.Ujvári Dóra Brigitta, 1:12,12, …3. Léport Szellő Boróka, 1:13,91

100 m hát, 2010-2011-es kcs.: 1. Kiss Léna, 1:15,01. 2014-es kcs.: 1. Karczag Kira Jázmin, 1:34,31

50 m hát, 2007-es és idősebb kcs.: 3. Deák Zsóka, 0:36,32. 2010-2011-es kcs.: 1. Kárpáti Luca Sára, 0:34,86 mp, …3. Kiss Léna, 0:35,89. 2012-2013-as kcs.:3. Miklós Janka, 0:38,42. 2014-es kcs.: 2. Karczag Kira Jázmin, 0:44,83.  2015-ös kcs.: 2. Bernáth Blanka, 0:52,26

50 m pillangó, 2006-os kcs.: 1. Polácsik Petra, 0:30,74 mp. 2008-2009-es kcs.: 2. Kopcsó Petra, 0:31,23 mp. 2010-2011-es kcs.:1. Tihor Jázmin, 0:32,42, 2. Léport Szellő Boróka, 0:32,91.  2014-es kcs.: 1. Demeter Bella Luca, 0:43,27

100 m gyors, 2007-es és idősebb kcs.: 1. Bánhegyi Brigitta, 1:01,91, …3. Polácsik Petra, 1:05,13. 2010-2011-es kcs.: 1. Tihor Jázmin, 1:06,02 perc. 2012-2013-as kcs.: 3. Ráski Sára, 1:12,47. 2014-es kcs.: 2. Demeter Bella Luca, 1:22,34, 3. Karczag Kira Jázmin, 1:24,16

200 m gyors, 2007-es és idősebb kcs.: 1. Bánhegyi Brigitta, 2:12,34. 2010-2011-es kcs.: 2. Ujvári Dóra Brigitta, 2:22,46

200 m hát, 2010-2011-es kcs.: 2. Kiss Léna, 2:45,94. 2012-2013-as kcs.: 2. Kozma Hanna, 3:11,68, 3. Bánhegyi Boglárka, 3:15,55. 2014-es kcs.: 1. Karczag Kira Jázmin, 3:25,52

100 m mell, 2008-2009-es kcs.: 1. Kopcsó Petra, 1:16,74. 2010-2011-es kcs.: 1. Tihor Jázmin, 1:23,79. 2012-2013-as kcs.: 1. Miklós Janka, 1:29,33, 2014-es kcs.: 2. Demeter Bella Luca, 1:40,38

400 m gyors, 2007-es és idősebbek kcs.: 1. Bánhegyi Brigitta, 4:38,63. 2012-2013-as kcs.: 2. Fazekas Dorka, 5:37,13.

Fiúk

50 m gyors, 2007-es és idősebb kcs.: 1. Kárpáti Zalán, 0:27,00, 2. Kárpáti Kende, 0:27,69. 2010-2011-es kcs.: 3. Juhos Patrik, 0:28,28 mp. 2012-2013-as kcs.:2. Tóth Marcell, 0:31,33. 2014-es kcs.: 2. Nagy Marcell Péter, 0:38,09. 2015-ös kcs.: 3. Márton Patrik, 0:43,60

50 m mell, 2007-es és idősebb kcs.: 1. Fazekas Ádám, 0:32,27, 2. Kárpáti Kende, 0:33,79. 2014-es kcs.: 1. Lente Marcell Attila, 0:45,89. 2015-ös kcs.: 1. Márton Patrik, 0:50,02

100 m hát, 2014-es kcs.: 3. Nagy Marcell Péter, 1:40,99 perc. 2012-2013-as kcs.: 2. Czipó Bence József, 1:19,47

200 m gyors, 2010-2011-es kcs.: 1. Juhos Patrik, 2:14,68

200 m vegyes, 2007-es és idősebb kcs.: 1. Fazekas Ádám, 2:16,44.2008-2009-es kcs.: 3. Limbek Lázár, 2:36,80

50 m hát, 2007-es és idősebb kcs.: 2. Fazekas Ádám, 0:30,00, 3. Kárpáti Zalán, 0:32,98. 2008-2009-es kcs.: 2. Doszpoly Zsombor, 0:28,90. 2012-2013-as kcs.: 3. Tóth Marcell, 0:39,55 mp

2014-es kcs.: 2. Nagy Marcell Péter, 0:46,58

50 m pillangó, 2007-es és idősebb kcs.: 1. Fazekas Ádám, 0:26,21 mp, 2. Kárpáti Kende, 0:28,44, 3. Kárpáti Zalán, 0:29,02. 2008-2009-es kcs.: 2. Doszpoly Zsombor, 0:27,57. 2012-2013-as kcs.: 3. Czipó Bence József, 0:38,12

100 m gyors, 2008-2009-es kcs.: 1. Doszpoly Zsombor, 0:53,23 mp. 2010-2011-es kcs.: 1. Juhos Patrik, 1:01,23 perc.  2014-es kcs.: 1. Nagy Marcell Péter, 1:30,62 perc, …3. Lente Marcell Attila, 1:37,46

200 m hát, 2012-2013-as kcs.: 2. Gyöngyösi Zalán, 3:41,842. 2014-es kcs.: 1. Nagy Marcell Péter, 3:39,85

100 m pillangó, 2007-es és idősebb kcs.: 1. Fazekas Ádám, 0:59,14

100 m mell, 2008-2009-es kcs.: 2. Lupkovics Lázár, 1:13,33. 2010-2011-es kcs.: 1. Juhos Patrik, 1:21,16, …3. Kozma Áron Tamás, 1:25,22. 2012-2013-as kcs.:1. Tóth Marcell, 1:30,80. 2014-es kcs.: 1. Lente Marcell Attila, 1:37,44. 2015-ös kcs.: 2. Márton Patrik, 1:51,34

400 m gyors, 2008-2009-es kcs.: 1. Doszpoly Zsombor, 4:15,87