A Miskolci Sportiskola 43 fiatallal képviseltette magát a március 2-3-án megrendezett III. Eger Város Kupa elnevezésű úszóversenyen. A Bitskey Aladár Uszodában verbuválódott 600 fős mezőnyben a borsodi vármegye székhely képviselői most sem vallottak szégyent, 24 érmet, közte 4 aranyat hoztak haza a rangos erőpróbáról.
Eger komoly úszó hagyományokkal rendelkezik, érdekességképpen itt épült először az országban 50 méteres úszómedence (Bárány Uszoda). A III. Eger Város Kupa szervezői ezúttal is kitettek magukért, és tovább öregbítették a város úszósportjának jó hírét.
A verseny vonzónak bizonyult, hiszen minden korosztály kapott lehetőséget a bizonyításra. A 600 versenyző közel 2500 regisztrált rajtot produkált. Nagy csapattal vett részt az ország jelenlegi legeredményesebb klubja a BVSC, illetve hasonlóan komoly erőkkel érkezett az ország túlsó feléből a legmeghatározóbb vidéki klub, az Uni-Győr Úszó SE is. A Miskolci Sportiskola 43 tanítvánnyal vágott neki a hétvégének, négy szakember, Firtkó Adél, Hidvégi Georgina, Sajgó László edzők és Jurák Árpád masszőr kíséretében.
A 2013-as évjárat és az idősebbek úgynevezett előfutam-döntő rendszerben gyakorolhatták a versenyzést. Ez a lebonyolítási mód jellemzi a legfontosabb honi országos bajnokságokat, illetve a rangos nemzetközi (válogatott) viadalokat is. Egy elit sportolónak nemzetközi szinten minimum két alkalommal, de leginkább háromszor kell teljesíteni az adott versenytávot (előfutam-középfutam- döntő). A délelőtt folyamán az előfutamokat (selejtezőket) teljesítették a sportolók, majd pár óra pihenő után jöhettek a döntők, a 8 legjobb időt elérő úszóval.
Érmek, döntők, tapasztalat
- A helyes erőbeosztás, a taktikai érzék, a stressz tűrő képesség, a fokozott nyomás elviselésének fejlesztésére mind-mind kiváló lehetőséget biztosított az egri verseny – fogalmazott Sajgó László edző. – A Miskolci Sportiskola úszói ezúttal is alaposan kitettek magukért, amit a számos érem és a döntős szereplések ékesen bizonyítanak. Büszkék lehetünk fiataljainkra, akik sok-sok tapasztalattal gazdagodhattak! A következő hétvégén egy kisebb alakulat más kategóriában próbálja ki magát, Veszprémben, a Medencés Hosszútávúszó Országos Bajnokságon folytatják a versenyzést. Hajrá Miskolci Sportiskola!
Eredmények
Leányok:
50 m gyors, 2014-es kcs.: 2. Karczag Kira Jázmin, 0:34.93 mp, 3. Galambos Léna, 0:35.18
100 m mell, 2008-2009-es kcs.: 3. Kopcsó Petra, 1:14.57 perc. 2012-2013-as kcs.: 2. Miklós Janka, 01:28.22. 2014-es kcs.: 3. Demeter Bella Luca, 01:39.70. 2015-ös kcs.: 3. Bernát Blanka, 01:58.35
100 m pillangó, 2012-2013-as kcs.: 3. Miklós Janka, 01:18.18. 2014-es kcs.: 2. Galambos Léna, 01:35.55
50 m hát, 2014-es kcs.: 3. Karczag Kira Jázmin, 0:42.69 mp
200 m vegyes, 2006-2007-es kcs.: 3. Deák Zsóka, 02:37.65 perc
100 m hát, 2014 –es kcs.: 3. Karczag Kira Jázmin, 01:33.18
100 m gyors, 2014-es kcs.: 3. Demeter Bella Luca, 01:20.42
50 m mell, 2008-2009-es kcs.: 2. Kopcsó Petra, 0:34.28 mp. 2014-es kcs.: 3. Demeter Bella Luca, 0:45.59. 2015-ös kcs.: 3. Bernáth Blanka, 0:55.03
Fiúk:
100 m mell, 2014-es kcs.: 2. Lente Marcell Attila, 01:38.79 perc. 2015-ös kcs.: 2. Márton Patrik, 01:44.94
50 m pillangó, 2010-2011-es kcs.: 3. Juhos Patrik, 0:30.66 mp. 2012-2013-as kcs.: 1. Tóth Marcell, 0:33.71
100 m gyors, 2008-2009-es kcs.: 1. Doszpoly Zsombor, 0:53.05
200m vegyes, 2010-2011-es kcs.: 3. Juhos Patrik, 02:32.48 perc
200 m gyors, 2008-2009-es kcs.: 3. Doszpoly Zsombor, 01:58.96
50 m mell, 2014-es kcs.: 1.Lente Marcell Attila, 0:44.36. 2015-ös kcs.: 1. Márton Patrik, 0:49.62 mp.A Miskolci Sportiskola további döntős sportolói: Bánhegyi Boglárka, Bánhegyi Brigitta, Halasi Lili, Halasi Nóra, Hornyik Panna, Kárpáti Luca Sára, Kiss Léna, Kozma Hanna, Márton Tamara, Polácsik Petra, Ráski Sára, Tihor Jázmin, Furman Nimród Máté és Galambos Ádám.