Malahov Kirill dupla-duplázott a gyermek ob-n

A júniustól a Miskolci Sportiskola színeit képviselő Malahov Kirill két arany-, és két ezüstérmet nyert a múlt heti, hódmezővásárhelyi gyermek korcsoportos úszó országos bajnokságon.

Az úszók idei Országos Gyermek Bajnokságának július 18-21. között Hódmezővásárhely adott otthont. A hazánk legjobb 13 és 14 és sportolóit felvonultató erőpróbán a Miskolci Sportiskola úszó szakosztálya 10 versenyzővel – Léport Szellő Boróka, Kiss Léna, Császári Kata, Tihor Jázmin, Kárpáti Luca Sára, Ujvári Dóra Brigitta, Gerberi Balázs, Furman Csanád József, Malahov Kirill, Juhos Patrik – képviseltette magát.

  • A Firtkó Adél és általam felkészített csapat nagyon koncentrált és motivált volt, így nem maradtak el a szép egyéni javítások, jól kivitelezett úszások és a döntők, B-döntők sem – fogalmazott Sajgó László szakosztályvezető-edző. – Most debütált a csapatunkban a június elejétől Miskolcon készülő és a jövőjét is itt elképzelő, 14 éves Malahov Kirill. A kárpátaljai fiúra büszke lehet nevelőedzője, az ungvári Kolecsko Vadim, hiszen volt tanítványa 2-2 arany- és ezüstéremmel mutatkozott be a magyar mezőnyben.

Eredmények

Fiúk

100 m hát: 1. Malahov Kirill, 1:00.74 perc

200 m hát: 1. Malahov Kirill, 2:12.12

200 m vegyes: 2. Malahov Kirill, 2:13.01

100 m pillangó: 2. Malahov Kirill, 57.89 mp

50 m gyors: 12. Juhos Patrik, 27.13

Leányok

4×100 m vegyes: 14.  Miskolci Sportiskola (Kárpáti Luca, Tihor Jázmin, Léport Szellő Boróka, Császári Kata) 4:53.64

4×100 m gyors: 16. Miskolci Sportiskola (Tihor Jázmin, Kiss Léna, Császári Kata, Léport Szellő Boróka) 4:27.55

100 m mell: 9.  Tihor Jázmin, 1:20.29

200 m mell: 8. Tihor Jázmin, 2:51.79

200 m pillangó: 11. Ujvári Dóra Brigitta, 2:40.44

200 m gyors: 16.  Ujvári Dóra Brigitta, 2:20.45

400 m vegyes: 10. Ujvári Dóra Brigitta, 5:42.09

100 m pillangó: 14. Ujvári Dóra Brigitta, 1:11.37

4×100 m mix vegyes: 6. Miskolci Sportiskola (Malahov Kirill, Tihor Jázmin, Ujvári Dóra Brigitta, Juhos Patrik) 4:32.00 perc (előfutamok során Furman Csanád József segítette hozzá a csapatot a döntőhöz.)4×100 m mix gyors: 11. Miskolci Sportiskola (Juhos Patrik, Malahov Kirill, Kárpáti Luca Sára, Tihor Jázmin) 4:09.30.