Félszáznál több érem Debrecenből

A III. Hajós Alfréd Kupa versenysorozat esedékes fordulóját szeptember 28-án, szombaton a Debreceni Sportuszodában, 25 méteres pályán rendezték meg. Magyarország mellett Romániából és Szlovákiából is érkeztek egyesületek, összesen 26 csapat. A Miskolci Sportiskola Firtkó Adél, Hídvégi Georgina és Sajgó László által felkészített versenyzői alaposan kitettek magukért a 400 főt számláló mezőnyben, hiszen az összesített éremtáblázaton a házigazdák mögött, 53 éremmel a második helyen zártak, ráadásul Malahov Kirill révén még egy különdíjat is elhoztak.

  • A sportolók motiváltan érkeztek a Hajdúság fővárosába, hiszen ez a megmérettetés nyitotta meg az őszi versenyek sorát – fogalmazott Sajgó László, a Miskolci Sportiskola úszó szakosztályának vezetője, úszó szakedző. –  Mindenki kíváncsian várta, hogy felmérhesse hol is tart a felkészülésben. Fontos kihangsúlyozni, hogy a modern úszósportban egyre nagyobb teret hódít a vízalatti munka precíz és hatékony kivitelezése, annak előnyeinek kamatoztatása, így ebből a szempontból is hasznos tapasztalatokkal gazdagodhattunk.

Eredmények

Leányok

200 m gyors, 2007-es és idősebb kcs.: 2. Bánhegyi Brigitta, 2:09.22

50 m mell, 2014-2015-ös kcs.: 1. Demeter Bella Luca, 42.61 mp. 2012-2013-as kcs.: 3. Fazekas Dorka, 39.23. 2010-2011-es kcs.: 2. Tihor Jázmin, 37.39. 2008-2009-es kcs.: 1. Kopcsó Petra, 33.37. 2007-es és idősebb kcs.: 2. Halasi Lili, 37.71, 3. Halasi Nóra, 38.49

100 m hát, 2014-2015-ös kcs.: 3. Lamos Dorka, 1:34.33 perc

200 m pillangó, 2010-2011-es kcs.: 2. Ujvári Dóra Brigitta, 2:42.10

50 m gyors, 2014-2015-ös kcs.: 1. Karczag Kira Jázmin, 32.12

100 m mell, 2012 – 2013-as kcs.: 2. Miklós Janka, 1:26.84. 2008 – 2009-es kcs.: 1. Kopcsó Petra, 1:12.65. 2014-2015-ös kcs.: 2. Hornyik Panna, 1:18.59. 2007-es és idősebb kcs.: 2. Halasi Nóra, 1:23.74

200 m hát, 2010 – 2011-es kcs.: 2. Kiss Léna, 2:39.06. 2007-es és idősebb kcs.: 3. Kelemen Zorka Veronika, 2:40.05

50 m pillangó, 2014 – 2015-ös kcs.: 1. Galambos Léna, 37.07, …3. Demeter Bella Luca, 39.14

100 m gyors, 2014 – 2015-ös kcs.: 1. Karczag Kira Jázmin, 1:13.19

200 m mell, 2008 – 2009-es kcs.: 1. Hornyik Panna, 2:44.95 perc. 2007-es és idősebb kcs.: 1. Halasi Nóra, 3:00.22

50 m hát, 2014 – 2015-ös kcs.: 1. Karczag Kira Jázmin, 38.24

100 m pillangó, 2010 – 2011-es kcs.: 3. Léport Szellő Boróka, 1:11.25

100 m vegyes, 2014 – 2015-ös kcs.: 1. Galambos Léna, 1:25.76, 2. Demeter Bella Luca, 1:28.49. 2007-es és idősebb kcs.: 3. Bánhegyi Brigitta, 1:10.20

Fiúk

200 m gyors, 2008-2009-es kcs.: 3. Doszpoly Zsombor, 1:55.88

50 m mell, 2014-2015-ös kcs.: 1. Lente Marcell Attila, 42.22 mp. 2010-2011-es kcs.: 3. Kozma Áron Tamás, 36.12. 2008-2009-es kcs.: 2. Lupkovics Lázár, 30.06

200 m pillangó, 2008-2009-es kcs.: 2. Limbek Lázár, 2:26.51. 2010-2011-es kcs.: 1. Malahov Kirill, 2:11.03

50 m gyors, 2016-os kcs.: 2. Kovács Ármin, 39.32. 2007-es és idősebb kcs.: 1. Doszpoly Zsombor, 24.09

100 m mell, 2014 – 2015-ös kcs.: 1. Lente Marcell Attila, 1:31.21. 2010 – 2011-es kcs.: 3. Juhos Patrik, 1:13.71

100 m mell, 2014-2025-ös kcs.: 3. Lupkovics Lázár, 1:07.96

50 m pillangó, 2010 – 2011-es kcs.: 1. Malahov Kirill, 26.66

100 m gyors, 2014 – 2015-ös kcs.: 3. Nagy Marcell Péter, 1:18.65 perc. 2010 – 2011-es kcs.: 2. Juhos Patrik, 58.71 mp. 2008 – 2009-es kcs.: 1. Doszpoly Zsombor, 52.33

50 m hát, 2016-os kcs.: 3. Kovács Ármin, 47.97 mp. 2014 – 2015-ös kcs.: 3. Nagy Marcell Péter, 42.32. 2010 – 2011-es kcs.: 1. Malahov Kirill, 28.63

100 m pillangó, 2010 – 2011-es kcs.: 2. Furman Csanád József, 1:13.37

100 m vegyes, 2010 – 2011-es kcs.: 1. Malahov Kirill, 1:01.71. 2008 – 2009-es kcs.: 3. Doszpoly Zsombor, 1:00.89

Váltók:

4 x 50 m mix vegyes (2014-2015-ös kcs.): 1. Miskolci Sportiskola (Karczag Kira Jázmin, Lente Marcell Attila, Galambos Léna, Nagy Marcell Péter) 2:32.09 perc

4 x 50 m mix vegyes (2010-2011-es kcs.): 2. Miskolci Sportiskola (Malahov Kirill, Tihor Jázmin, Léport Szellő Boróka, Juhos Patrik) 2:03.14

4 x 50 m mix gyors, 2014 – 2015-ös kcs.: 1. Miskolci Sportiskola (Galambos Léna, Lente Marcell Attila, Nagy Marcell Péter, Karczag Kira Jázmin), 2:21.91. 2010 – 2011-es kcs.: 1. Miskolci Sportiskola (Malahov Kirill, Juhos Patrik, Ujvári Dóra Brigitta, Tihor Jázmin), 1:52.85. 2009-es és idősebb kcs.: 3. Miskolci Sportiskola (Doszpoly Zsombor, Bánhegyi Brigitta, Limbek Lázár, Hornyik Panna), 1:47.92

AQUA pontverseny számítás eredményei

2014-2015-ös kcs.:

Fiúk: 2. Lente Marcell Attila, 588 pont

Leányok: 2. Karczag Kira Jázmin, 973 pont

2008-2009-es kcs.:

Fiúk: 3. Doszpoly Zsombor, 1845 pont

2010-2011-es kcs.:

Fiúk: 1. Malahov Kirill, 1593 pont (Különdíj)

Az éremtáblázat végeredménye: 1. Debreceni Sportcentrum-Sportiskola (26 arany-, 29 ezüst-, 26 bronz-érem), 2. Miskolci Sportiskola (21, 15, 17), 3. Egri Úszó Klub SE (15, 9, 8).