Őryné Merő Nóra U13 Országos Mini Bajnokság III. osztály

Eredmény:

MVSI „C” – MVSC „B” 2:1 (20, 18, -138)
MVSI „C” – EVSI „B” 0:3 (-9, -11, -18)
MVSC „A” – MVSI „C” 2:0 (-21, -23,)
Sárospataki USI – MVSI „C” 2:0 (-23, 18)

Csapat:
Ehrlich Sára, Jakab Laura, Jászai Blanka, Katona Zsófia, Csorni Boróka, Holló Petra, Nagy-Eszlári Stella, Tóth Eszter, Erdei Gréta.

Edző: Kerekes Attila

A csoportmérkőzéseken az MVSC „B”, és az EVSI „B” csapataival kerültünk csoportba. Az MVSC „B” ellen nagyon magabiztos játékkal nyertünk az egyre jobb játékot nyújtó ellenfelünkkel szemben. Szép győzelem volt! A következő csoportmérkőzésen nagyon megszeppentek a lányok, sok ki nem kényszerített hibát vétettünk. Az ellenfelünk teljesen megérdemelt győzelmet arattak, de így is a legjobb négybe kerültünk. Az elődöntőben az eddigi legjobb játékát mutatta be a csapatunk, csak nagyon szoros mérkőzésen maradtunk alul az MVSC „A” csapata ellen. Sajnos a játszák végét túlizgultuk, de így is mindnyájan dicséretet érdemelnek. A harmadik helyért a sárospataki USI ellen játszottunk. Az előző versenyen simán kikaptunk tőlük, most viszont az A sorunk kiélezett küzdelemben veszített, a B csapat pedig már nem tudott felnőni a nagy feladathoz. Csak dicsérni tudom a lányainkat, mert van még miben fejlődnünk, de küzdeni már megtanultak a „kistigrisek”!
Külön öröm, hogy Ehrlich Sára kiérdemelte az egyik Legjobb játékos díjat!

https://www.instagram.com/mvsc_roplabda/