A nemrégiben befejeződött OTP Bank Judo világbajnokság keretében – ünnepélyes körülmények között – jutalmazták meg a sportág fontos alakjait, köztük Illyés Miklós egykori olimpikont, a Miskolci VSC elnökét, egyben edzőjét, a Miskolci Sportiskola ügyvezetőjét, aki a Magyar Judo Szövetség Életműdíját vehette át a budapesti Papp László Sportarénában. Az 53 éves sportszakembert meglepetésként érte az elismerés, melynek nagyon örült és igazán büszke rá.
Illyés Miklós kissé „későn”, 1984-ben, tizenkét esztendős korában ismerkedett meg a judosporttal: „Az iskolában leszorítottak a távolugrók homokos gödrébe, ezt pedig egyszerűen nem bírtam elviselni. Elmentem a Miskolci VSC judotanfolyamára, az első edzőm Angyal András volt, de később is remek edzőkkel dolgozhattam, Horváth Csabával, Braskó Péterrel és Keserű Józseffel.”
Az utánpótlás korosztályokban hamar szép sikerekkel hívta fel magára a figyelmet, húsz esztendősen már felnőtt A-kategóriás tornákon nyert érmeket, a párizsi Európa-bajnokságon hetedik lett, majd dobogóra állhatott az argentínai junior-világbajnokságon is. Az olimpiákról azonban hosszú időn át csak álmodozhatott, olyan komoly riválisokkal kellett harcolnia a válogatott első embere címéért, mint az olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok Csák József, majd a súlycsoportváltás után az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok Hajtós Bertalan.
1999-ben aztán már semmi sem állhatott az útjába, az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, Birminghamben az ötödik helyen végzett, s ezzel megszerezte a repülőjegyet az olimpiára, Sydney-be. Abban az évben az „Év judósának” választotta a Magyar Judo Szövetség. Az ausztráliai viadalon egy győztes meccs után, a legjobb nyolc közé jutásért a portugál Almeida búcsúztatta.
„Sportolóként azokat a célokat nem sikerült elérnem, amiket magam elé kitűztem – fogalmazott Illyés Miklós. – Mindig ott voltam a világ legjobbjai között, elkaptam a legnagyobbakat is, Pedrót vagy Makarovot, csak nem azon a versenyen, amelyiken kellett volna. Az olimpián sem lehettem elégedett, attól az Almeidától kaptam ki, akit előtte ötből négyszer legyőztem. Sydney után a 2001-es Európa-bajnokságon még nagyon jól ment a judo, legyőztem a grúz Ravazasvilit is, aki Birminghamben elhalászta előlem az érmet, de abban az évben a müncheni világbajnokságon már nagyon gyenge formában voltam. Akkor eldöntöttem, hogy a nemzetközi mezőnytől búcsút veszek.”
Illyés Miklós azokban az években már edzőként is dolgozott az egyesületében, természetes volt, hogy a visszavonulás után is a sportban képzelte el a jövőjét.
„Akkoriban még nem voltak olyan profin felépített egyesületek, amelyekben edzőként csak a tanítványaid felkészítésével kell foglalkoznod, de itt is szerencsém volt. – folytatta a sportszakember. – Pusztai István, aki 2002-ben vállalkozóként lett a szakosztály igazgatója, végig támogatta a munkámat. Kineveztek vezetőedzőnek, én pedig miskolci szinten a judo komplex megújításában gondolkodtam. Népszerűbbé akartam tenni a sportágat, még nagyobb bázist kialakítani számára, és egy világversenyt Miskolcra hozni. Meggyőződésem volt, hogy ha a helyi gyerekek testközelből látják a legjobbakat judózni, az óriási motiváció lesz számukra.”
A tervből hatalmas siker lett: a 2006-os miskolci ifjúsági Európa-bajnokságon negyvennégy ország csaknem ötszáz sportolója vett részt, a mieink pedig remekeltek: három arany- (Maros Barbara, Karakas Hedvig és Dávid Zsuzsa), két ezüst- (Erdélyi Lilla és Hegedűs Dóra) és egy bronzéremmel (Joó Abigél révén) kápráztatták el a hazai szurkolókat. 2009-ben felnőtt csapat Európa-bajnokságot is rendeztek Miskolcon nagy magyar sikerekkel, s ugyancsak népszerű volt az évről-évre megrendezett EB-Mex-kupa nemzetközi utánpótlásverseny és edzőtábor, amelynek sajnálatos módon vetett véget a koronavírus-járvány.
„Az elgondolásunkból valóság lett, Miskolcon egyre nagyobb létszámú csoportok működtek, a közelmúltban elveszített Fürjész István, aki a Miskolci Városi Sportiskola alapítója volt, a sportiskolával a judo utánpótlását is biztosította – mondta Illyés Miklós. – A csúcspontra 2010-ben értünk el, amikor az egyesületi pontversenyben az ország legeredményesebb szakosztálya lett a miénk. Olyan sportolók szerepeltek miskolci színekben akkoriban, mint Karakas Hedvig, Erdélyi Lilla, Hegedűs Dóra, vagy Gáspár Eszter. 2012-ben már több száz gyerek judózott nálunk, nyolc-kilenc edzővel, ilyen nagyra nőtt a szakosztály.”
Mindeközben Illyés Miklós a sport más területein is tevékenykedett, 2002-től folyamatosan szerepet vállalt a közéletben, a miskolci önkormányzat munkájában, 2007-ben pedig megválasztották a Miskolci Vasutas SC elnökének. Ezzel párhuzamosan 2005-től az Észak-Kelet Magyarországi Regionális Judo Szövetség alelnöke lett, 2010-től a felkérésére Sebestyén László elnökkel együtt megújították a régiós szövetség munkáját, 2005-től a Magyar Judo Szövetség szakmai alelnökeként is tevékenykedett, 2010-ben pedig a szakágvezetői feladatkör ellátásával is megbízták. Akkoriban nem volt szövetségi kapitány a válogatott mellett, ezt a funkciót látta el kvázi a szakágvezető.
„A szakmai alelnöki felkérés Tóth László elnök úrtól érkezett, akinek mindvégig köszönhetem a támogatását, ugyanígy sok segítséget kaptam szakágvezetőként Nagy András sportigazgatótól is, nyugodtan dolgozhattam. 2010-ben súlyos konfliktushelyzet alakult ki a sportágunkban, az edzők nem tudtak kiegyezni egymással, nem tudtak együtt dolgozni. A londoni olimpia közeledtével áthidaló megoldásra volt szükség, olyan embert kerestek, akit mindenki elfogad a szakmán belül. Pánczél Gábor engem is meglepett, amikor a személyemet javasolta, de elvállaltam.”
Így vagy úgy, a 2012-es londoni szereplés az 1992-es barcelonai „aranyolimpia” éremesője után a magyar judosport második legemlékezetesebb sikerét hozta: Ungvári Miklós ezüst-, Csernoviczki Éva bronzérmet nyert, Karakas Hedvig és Joó Abigél az ötödik, Bor Barna pedig a hetedik helyen végzett. A sikeres szakágvezető a játékok után átvehette a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést is, ennek ellenére az év végén lemondott posztjáról és visszalépett a szakmai alelnökségtől is.
„Nagyon megterhelőm egyben bőven volt ez a két év. Ráadásul két éven át nem tudtam nagy figyelmet fordítani a miskolci judóra. 2012-ben kivált az egyesületünkből Flórusz János csoportja, így visszatekintve ma már úgy gondolok erre, hogy a miskolci judo ezzel is gazdagodott, ma már öt egyesület színeiben judóznak a fiatalok Miskolcon. Ráadásul mindez megújulásra is kényszerített minket, az utápótlásunkat újra kellett szervezni, nemcsak a klubban, hanem iskolákban, külső helyszíneken is. Pusztai István részéről jött egy remek ötlet, ami akkoriban még újdonság volt Magyarországon, hívtunk egy japán edzőt az egyesülethez, állandó munkára. Az évek során három japán mester is dolgozott nálunk, Sima Tacuto, Kavagucsi Judaj és Kikucsi Dzsuno, ez pedig dinamikus fejlődést hozott, olyan judósok nőttek ki a műhelyünkből, mint Barta Ákos, Feczkó Csanád, Faragó Petra, Kriza Anna, Tóth Apor és legújabban Sáfrány Péter, akik valamennyien érmesek voltak utánpótlás világversenyeken.”
Illyés Miklóst 2014-ben újabb nagy feladat várta: felkérték az MVSI, vagyis a Miskolci Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetői feladatának ellátására. A tizenöt szakosztállyal működő, több mint ezer sportoló felkészülését biztosító és egyre sikeresebb sportiskolát ma is ő vezeti.
Illyés Miklós visszatért a tatamira is, május eleje óta újra edzői feladatot lát el, Sáfrány Péter felkészülését felügyeli. „Sosem tértem ki a feladatok elől – fűzi hozzá. – Van nálunk egy gyémánt, amit szeretnénk megtartani. És a legértékesebbé csiszolni!”
– fogalmazott az 53 éves sportvezető, edző, korábbi olimpikon. –
