A DVTK-Miskolci Sportiskola versenyzői és edzői az eredményhirdetés után.

Az U11, U13, U15 korcsoportos Leány Országos Diákolimpiai Döntőnek szeptember 27-én, szombaton a DVTK Aréna adott otthont. A rangos megmérettetésen a  DVTK-Miskolci Sportiskola 11 versenyzővel képviseltette magát az eseményen, akik hét érmet gyűjtöttek be.

A37 egyesületből érkezett 182 indulót elsőként Deák-Bárdos Mihály főszervező, a B.-A.-Z. Vármegyei Birkózó Szövetség elnöke, önkormányzati képviselő, majd Vucskó Zsuzsanna, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke, dr. Szinay Attila, a Magyar Birkózó Szövetség és a DVTK birkózó szakosztályának elnökségi tagja és Molnár Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. A versenyt Rögler Gábor, a Magyar Birkózó Szövetség főtitkára nyitotta meg. A három szőnyegen zajló eseményen természetesen jelen volt az olimpiai bajnok Repka Attila, a DVTK birkózó szakosztályának vezetője is.

Juhász Sándor, Repka Attila, Deák-Bárdos Mihály, Bacsó Alex és Szabó Máté tanítványai két diákolimpiai aranyérem mellett két ezüst és három bronzérmet is szereztek, továbbá értékes ötödik helyezéseket is begyűjtöttek.

Eredmények

U11-es kcs.:

35 kg: 5. Polgár Dorina Ágnes

42 kg: 3. Temesvári Luca Léna

46 kg: 2. Kecskés Flóra, …5. Köles Zsejke 

50 kg: 3. Dobi Léna

U13-as kcs.:

54 kg: 2. Oláh Jázmin

58 kg: 1. Kósik Vivien, …3. Batta Viktória

62 kg: 1. Balázsfalvi Sofia

+66 kg: 5. Repovszki Luca.