Harmincöt érmet hoztak Debrecenből

A Miskolci Sportiskola úszói első őszi versenyükön, szeptember 27-én, Debrecenben, a Hajós Alfréd Kupa III. fordulójában 11 arany-, 11 ezüst-, és 13 bronzérmet szereztek.

A miskolciak 33 sportolóval vettek részt a nemzetközi megmérettetésen, melyen 35 egyesület 511 sportolója adott számot felkészültségének aktuális állapotáról. A Dorogi-Firtkó Adél, Simon Györgyi, Nagy Gergő Péter, Jurák Árpád és Sajgó László által felkészített úszók alaposan kitettek magukért, melynek bizonysága a 35 begyűjtött érem.

Sajgó László, a Miskolci Sportiskola úszás szakosztályának vezetője és edzője: – A verseny 25 méteres körülmények között zajlott, ami mindig más, mint az 50 méteres versenyek. Van olyan versenyző, akinek jobban megy 25-ösben, van, akinek kicsit problémás  a több forduló. Véleményem szerint voltak nagyon jó egyéni teljesítmények. Elmondható, hogy a közel egy hónapos felkészülés több szituációban is pozitívan köszönt vissza. Köszönöm a szülők és a Miskolci Sportiskola támogatását! Gratulálok minden versenyzőnknek! Köszönjük a debreceniek színvonalas vendéglátását!

A Miskolci Sportiskola érmesei

Fiúk

2008-as kcs.:

400 m gyors: 2. Doszpoly Zsombor, 4:02.33

100 m gyors: 3. Doszpoly Zsombor, 50.98

200 m gyors: 3. Doszpoly Zsombor, 1:50.55

2010-es kcs.:

100 m vegyes: 2. Juhos Patrik, 1:04.32

2011-es kcs.:

200 m mell: 3. Balázsi Dénes, 2:59.79

2012-es kcs.:

100 m pillangó: 3. Tóth Marcell, 1:07.93

2013-as kcs.:

50 m hát: 1. Czipó Bence József, 0:31.89 mp

100 m hát: 1. Czipó Bence József, 1:09.89 perc

50 m gyors: 1. Czipó Bence József, 0:28.99

100 m vegyes: 1. Czipó Bence József, 1:11.42

2015-ös kcs.:

100 m mell: 1. Márton Patrik, 1:35.09

200 m mell: 2. Márton Patrik, 3:24.41

2016-os kcs.:

100 m gyors: 1. Kovács Ármin, 1:18.34

100 m mell: 2. Kovács Ármin, 1:46.18

50 m gyors: 2. Kovács Ármin, 0:34.74

100 m hát: 2. Kovács Ármin, 1:32.85

200 m gyors: 3. Kovács Ármin, 2:45.36

100 m vegyes: 3. Kovács Ármin, 1:30.71

Leányok

2007-es kcs.:

100 m vegyes: 2. Bánhegyi Brigitta, 1.11:31

200 m gyors: 3. Bánhegyi Brigitta, 2:08.79

400 m gyors: 3. Bánhegyi Brigitta, 4:34.45

200 m hát: 2. Újvári Dóra Brigitta, 2:33.26

2008-as kcs.:

200 m hát: 1. Fogarasi Janka, 2:29.81

100 m hát: 3. Fogarasi Janka, 1:08.73

100 m vegyes: 3. Fogarasi Janka, 1:12.07

2010-es kcs.:

100 m hát: 1. Tóth Zengő Katalin, 1:06.06

200 m hát: 1. Tóth Zengő Katalin, 2:24.03

50 m hát: 1. Tóth Zengő Katalin, 0:30.63

100 m vegyes: 2. Tóth Zengő Katalin, 1:07.31

50 m gyors: 3. Tóth Zengő Katalin, 0:27.79

2011-es kcs.:

50 m hát: 2. Kiss Léna, 0:34.02

200 m hát: 3. Kiss Léna, 02:36.57

2012-es kcs.:

50 m hát: 3. Bánhegyi Boglárka, 0:36.31

2013-as kcs.:

200 m mell: 2. Márton Tamara, 3:03.44

2014-es kcs.:

50 m mell: 1. Demeter Bella Luca, 0:37.29.

Harmincöt érmet hoztak Debrecenből