November 27-én Miskolc is csatlakozik az Olimpiai Ötpróba helyszínei közé: ezen a napon úszó próba lesz a Kemény Dénes Városi Sportuszodában. HELYSZÍN ÉS IDŐPONT: Kemény…
A Miskolci Sportiskola színeiben versenyző Gál Nikolett augusztus utolsó hétvégéjén bronzérmet nyert a lengyelországi Hallássérült Atlétikai Világbajnokságán. A Jezsuita Gimnázium 17 éves tanulója élete első…
A Miskolci Sportiskola színeit képviselő Lövei Vanda sikerével ért véget a július 18-án, vasárnap, Budapesten megrendezett 36. Telekom Vivicitta nemzetközi utcai futóverseny 10 kilométeres száma.…
A Miskolci Sportiskola fiatal atlétái május 9-én, vasárnap a fővárosban, a Paulinyi Jenő Emlékversenyen, egyben a gyalogló csapatbajnokság Keleti-elődöntőjében mérették meg magukat. Az újoncok közül…
A 25. Víz Világnapi úszóversenyt március 5-6-án, a Covid-19 járvány miatti korlátozásokkal ugyan, de megrendezik Miskolcon, a Kemény Dénes Városi Sportuszodában. Az esemény részleteiről március…
Az edzéseken szigorúan csak versenyengedéllyel rendelkező sportolók vehetnek részt."A versenyszerűen sportolók körébe csupán a versenyengedéllyel rendelkező sportolók tartoznak, így azon sportolók, akik tagsági vagy szerződéses…
Az úszók 33. Bitskey Zoltán-emlékversenyét október 9-10-én rendezik meg Miskolcon, a Kemény Dénes Városi Sportuszodában. A B.-A.-Z. Megyei Úszó Szövetség és a Miskolci Sportiskola Nonprofit…
Magyarország 20 km-es Gyalogló Bajnokságát, egyben a Fiatalkorúak Hosszútávú Gyalogló Bajnokságát szeptember 27-én, vasárnap Békéscsabán rendezték meg. A Miskolci Sportiskola versenyzői és edzőik ezúttal három…
A DVTK-Miskolci Sportiskola versenyzői szeptember 5-én, szombaton a Gyálon, a Ferencvárosi Torna Club által megrendezett kadet korosztályos kötött- és szabadfogású országos bajnokságon vettek részt, ahol…
Négy miskolci atléta vett részt a július 2-án, szerdán, Veszprémben megrendezett, első alkalommal kiírt, „Egyéni csúcsok versenysorozata” elnevezésű erőpróba 1. fordulóján. A hétközi viadalon mind…