A Miskolci Sportiskola – három év kihagyás után – június 8-án, csütörtökön a Művészetek Házában tartotta meg évzáró ünnepségét, melyen a legjobb diákok-sportolókat megjutalmazták.

A Miskolci Sportiskolához köthető sportolók a 2022/23-as tanévben – minden utánpótlás korosztályt beleértve – összesen 79 érmet, köztük 32 arany, 12 ezüst és 35 bronzérmet szereztek az országos bajnokságokon, ami 412 olimpiai pontot jelent. Ezen túlmenően Balázs Éda korosztályos Európa-bajnok, Kántor Benedek pedig korcsoportos világbajnok lett sportágában. Az ünnepségen, melyen többször fellépett a Fortuna tánccsoport, díjazták az országos bajnokokat és a szakosztályok legjobbjait.

Megszerettetni a sportot a gyermekekkel

A szép számban egybegyűlteket házigazdaként Illyés Miklós, a Miskolci Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője köszöntötte.

  • Legutóbb 2019-ben rendeztünk évzárót, hiszen két évet a Covid-járvány, egyet pedig a tavaly bejött energia válság miatt kellett kihagynunk – hangsúlyozta az egykori judo olimpikon Illyés Miklós. – Nagy öröm számomra, hogy ismét eljutottunk ide és elismerhetjük versenyzőink kimagasló eredményeit! A legfontosabb feladatunk továbbra is az utánpótlás nevelése, ezen belül megszerettetni a gyerekekkel a sportot. Közben pedig folyamatosan alkalmazkodnunk kell a változó körülményekhez, amit sikeresen megoldottunk együtt és ezután is mindent megteszünk ezért. A Sportiskola annak idején a DVTK labdarúgás utánpótlását biztosította. 2014.-ben a DVTK újra indított kosárlabda szakosztályának az U11-től az U17-ig komplett utánpótlás csapatokat adtunk át. 2021-ben a DVTK atlétika szakosztály 22 versenyzőt igazolt át tőlünk, köztük junior világbajnoki érmes versenyzőt. A DVTK-Jegesmedvék utánpótlás csapataihoz is jónéhány sportoló érkezett tőlünk. Az MVSC kézilabda szakosztályt kezdett el újra működtetni az átadott sportiskolás utánpótlás játékosokkal. Tőlünk kiválva alakult önálló egyesületté az MVLC Miskolci Vízilabda Club, amelynek többségi tulajdonosa a Sportiskola. Az MVSC judo és kajak-kenu szakosztályával, a DVTK birkózó-, és röplabda szakosztályával, a MIVAS tenisz szakosztállyal, a HELL Fight Club ökölvívó szakosztállyal folyamatos és eredményes az együttműködésünk. Köszönöm a sportiskola minden edzőjének és dolgozójának a munkáját, valamint a sport iránt elkötelezett városvezetők támogatását.

Illyés Miklós a következőkben az úszást érintő változásról is szót ejtett: – Egy fontos területen, a kötelező úszásoktatásban a jövőben változásokra számíthatunk. Eddig az összes miskolci óvodás és 1.-2. osztályos tanulónak szerveztük meg az úszás tanulását, ami évente több, mint 2000 gyermeket jelent. A Magyar Úszó szövetség hamarosan Miskolcot is bekapcsolja az „Úszó Nemzet Programba”, ami egy új kihívást jelent számunkra, de készen állunk rá.

A sport nem csak fogalom, hanem cselekedet is

A folytatásban Szarka Dénes, Miskolc MJV Önkormányzatának  Ifjúságpolitikai tanácsnoka lépett a mikrofonhoz: – Miskolc egyike azon városoknak az országban, ahol a sport nem csupán fogalom, de cselekedet is – kezdte köszöntőjét a városatya, aki fiatal korában öt éven át, labdarúgóként maga is tagja volt a Miskolci Sportiskolának.-  A sport nemcsak mozgás, hanem életérzés és életforma is, amely erősíti az akaratot, a jellemet, a testet és a lelket is. Valamennyi fiatal életében döntő szerepet játszik a sport, akár versenyszerűen, akár hobbiszinten űzi. A Miskolci Sportiskola jelenleg tizennégy sportágban kínál sportolási, fejlődési lehetőséget a fiataloknak. Minden miskolci gyermeknek lehetősége van rátalálni a számára megfelelő mozgásformára, annak magas szintű gyakorlására. Gratulálok az ifjú tehetségeknek, hálás vagyok áldozatos munkájukért a felkészítő edzőknek, szülőknek, nagyszülőknek, a közreműködő iskolák vezetőinek és tanárainak is.

Eredményes szakosztályok, „éremesővel”, válogatottságokkal

A nehézségek ellenére elmondható, hogy a Sportiskola eredményes időszakot zárt a 2022/2023-as tanévben és az azt megelőző időszakban.

  • Nemzetközi viszonylatban a korosztályos világversenyeken 2 arany-, 1 ezüst-, és 1 bronzérmet nyertek sportolóink, az egyéni és a csapat kategóriákat is  figyelembe véve – emelte ki értékelésében Deák-Bárdos Mihály, a Miskolci Sportiskola szakmai vezetője. –  Atlétáink az országos bajnokságokon 11 arany, 4 ezüst és 11 bronzérmet szereztek. Négyen közülük a korosztályos válogatott-tagságot is kivívta. Birkózóink 4 arany-, 2 ezüst- és 9 bronzérmet szereztek a korosztályos magyar bajnokságokon és Balázs Éda révén korosztályos Európa Bajnokot is ünnepelhettünk. Judosaink 3 arany-, 3 ezüst-, és 12 bronzéremmel gazdagították a Sportiskola gyűjteményét, és négy sportolónk kiérdemelte az ifjúsági válogatott kerettagságot. Kajak-kenusaink 5 arany-, és 1 bronzérmet nyertek a tanévet megelőző időszakban és a mögöttünk hagyott tanévben. Ökölvívóink minden korosztályt beleértve 2 arany-, és 3 ezüstérmet szereztek a bajnokságokon, illetve két versenyzőnk is eredményesen szerepelt az U22 es Európa-bajnokságon, mindketten az 5. helyen végeztek. Öttusázóink 6 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzéremmel öregbítették a Sportiskola hírnevét, valamint Kántor Benedek és Herczeg Áron révén a korosztályos laser run világbajnokságon 1 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzérmet szereztek egyéni és csapat versenyszámokban. Tornászaink közül a női szakág eredményesen szerepelt, kiemelkedik az ifjúsági II.o Országos Bajnokságon elért csapat ezüstérmük. A fiú szakág több érmes helyezést ért el mind a vidék, mind az országos bajnokságokon csapatban és egyéniben egyaránt. A fiú szakágból három versenyzőnk a serdülő válogatott kerettag. A férfi szakágunk 5. helyen végzett 2022-ben az országos rangsorban. A csapatsportágaink közül kosárlabdázóink is szép eredményeket értek el. Az U12 es csapat a regionális döntőig jutott, ahol az előkelő 3.helyet szerezte meg. Az U16 os kadett csapatunk bejutott az ország legjobb 20 csapata közé, ahol végül a 17. helyen végzett. Labdarúgóink alapvetően a Bozsik Programban szerepelnek az U7, U9, U13-as korosztályokban, valamint versenyzünk az U14 es Megyei Bajnokságban is, ahol a fiatal csapatunk a 15 fős mezőnyben a 8. helyen áll. Röplabdásaink az U13 as korcsoportban a II.o Országos Bajnokságban szerepeltek, ahol a 9 tagú mezőnyben a 4. helyen végeztek. Az U15 ös csapatunk szintén a II. osztályú Országos Bajnokságban 9 csapatból az 5. helyen zárt. Ami pedig z előttünk álló feladatokat illeti, a következő tanévben elsődleges célunk a tagdíjfizető és versenyengedéllyel rendelkező sportolók létszámának növelése, a pandémiát megelőző időszak szintjére. Ehhez szeretnénk megtartani és kibővíteni a Szabó Lőrinc Általános Iskolában közösen indított toborzó kampányunkat, amit ezúton is köszönök az Igazgatónőnek. Valamint tervezünk egy családi nappal egybekötött 25. jubileumi ünnepséget, ahol az érdeklődők kipróbálhatják a sportágainkat is. Addig is előttünk van még egy nyár, melyhez mindenkinek jó pihenést és kellemes időtöltést, a korosztályos világversenyekre készülőknek jó felkészülést és eredményes versenyzést kívánok!

A díjakat és ajándékokat Szarka Dénes, Illyés Miklós és Deák-Bárdos Mihály adta át a Sportiskola növendékeinek, elsőként Kántor Benedek, U13-as laser-run világbajnoknak és Balázs Éda, U15-ös birkózó Európa-bajnoknak.

A DÍJAZOTTAK

2022/23 évi Magyar Bajnokok

ATLÉTIKA

Kocsis Bernát Bendegúz: fedettpályás OB, 5000 m gyaloglás; országúti gyalogló OB, 10 km

Stefanovics Roland: országúti gyalogló OB, 5 km

Gombár Zoé: hegyifutó OB, U16-os kcs., 3,5 km

U16-os kcs., leány csapat: hegyifutó OB – Gombár Zoé, Kevenczi Laetitia, Simon Csilla

Herczeg Áron: hegyifutó OB, U16-os kcs., 3,5 km

U16 fiú csapat: hegyifutó OB, Herczeg Áron, Erdődi Péter, Molitorisz Donát

Kántor Benedek: mezeifutó OB, U14-es kcs.

BIRKÓZÁS

Balázs Zea: diák I. kcs., 50 kg; U15-ös kcs., 50 kg

Balázs Éda: U17-es kcs., 61 kg

Szinay Szabolcs: kötöttfogás,  U17-es kcs., 80 kg

JUDO

Nagyvári Zsolt: ifjúsági „B” OB, -81 kg

Tóth Máté Miron: ifjúsági „B” OB, + 90 kg

Göndör Kristóf: serdülő OB, – 55 kg

KAJAK-KENU

Tóth Blanka: U10-es kcs., MK-1 5000 m, maraton OB; U10-es kcs., MK-1 2000 m, OB; U11-es kcs., MK-1 5000 m, maraton OB

U12-es kcs., csapat: MK4, 2000 m (Tóth Zsófia, Zilay Janka, Szutorcsik Szabolcs

Győrösi -Mercz Károly)

U13-as kcs., MK-2, 10 000 m (Tóth Zsófia – Zilay Janka)

ÖKÖLVÍVÁS

Mezei Petra: felnőtt OB, 50 kg

Farkas Róbert: U12-es kcs., OB, 46 kg

ÖTTUSA

Fischer- Colbrie Fédra: U12-es kcs., laser-run OB, egyéni

Kántor Benedek: U13-as kcs., laser-run OB, egyéni

U12-es laser run OB, leány csapat: Fischer Colbrie Fédra, Király Csenge Zsófia, Beke Adrienn

U12-es kcs., laser-run OB, fiú csapat: Kántor Benedek, Kántor Vince, Furman Csanád József

Herczeg Áron: U14-es kcs., kéttusa-háromtusa OB, egyéni

U13-as kéttusa-háromtusa csapat, OB, fiúk: Kántor Benedek, Kántor Vince, Furman Csanád József

SAKK

Iván Réka Gyöngyvér: junior OB

2022/2023 LEGJOBBJAI, SZAKOSZTÁLYONKÉNT:

ASZTALITENISZ

Ivánka Milán

ATLÉTIKA

Lőkös Flóra
Herczeg Áron

BIRKÓZÁS

Balázs Éda
Szinay Szabolcs

JUDO

Sárközi Zsuzsanna
Tóth Máté Miron

KAJAK-KENU

Tóth Blanka

KOSÁRLABDA

Bokros Boglárka

LABDARÚGÁS

Csüri Antal

ÖKÖLVÍVÁS

Mezei Petra
Mester Soma

ÖTTUSA

Fischer-Colbrie Fédra
Kántor Benedek

RÖPLABDA

Gégény Rebeka

SAKK

Iván Réka Gyöngyvér
Vanczák Tamás

TENISZ

Tóbiás Balázs

TORNA

Győri András
Zágonyi Kitti

ÚSZÁS

Kopcsó Petra
Doszpoly Zsombor