A Jezsuita Gimnázium Diákolimpia “B”-korcsoportos B33-as leány kosárlabda csapata június 12-én, Miskolcon, országos döntőn vett részt, nem is akárhogy, hiszen kiérdemelték a végső elsőséget.
A múlt hétvégén a Miskolci Egyetem Körcsarnokának szomszédságában található szabadtéri pályákon rendezték meg a DECATHLON B33 Diákolimpia 2022 Országos Döntőt. A Jezsuita Gimnázium 1-es csapata a lányok között a „B” (9-12. évfolyam) korcsoportos bajnokságban vett részt.
A csoportkörben a miskolciak a budapesti Leövey Klára Gimnázium és a győri Bercsényi Miklós Sportiskola csapatával kerültek össze és két győzelemmel jutottak be a negyeddöntőbe:
Jezsuita 1 – Leövey Klára Gimnázium 11 : 5
Jezsuita 1 – Bercsényi Miklós Sportiskola 9 : 4
A negyeddöntőben a miskolci Herman Ottó Gimnázium volt a következő ellenfél. A 20:11 arányú Jezsu-győzelem utat jelentett az elődöntőbe, ahol a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium és Kollégium együttesével csaptak össze és nyertek 16:12-re, ami finálét ért.
A döntőben a Jezsuita Gimnázium másodszor találkozott a fővárosi Leövey Klára Gimnázium csapatával, akiket másodszor is magabiztosan, 12:7 arányban múltak felül. A Jezsuita Gimnázium „aranycsapatának” tagjai közül hárman, Borbély Blanka, Szemerszki Mária, Vukicsevics Mila a Miskolci Sportiskolában pallérozódik, míg Kádas Boglárka a DVTK SE sportolója.
Meg van a harmadik bajnoki arany
Két éves kihagyás után folytatódott újra a B33 Diákolimpia versenye, melynek a pandémia előtt, 2018-ban és 2019-ben is a bajnokai voltunk – hangsúlyozta Vukicsevics Milen, a Miskolci Sportiskola kosárlabda szakosztályának vezetője. – Számunkra nem volt könnyű a finálé, hiszen egyik alapemberünk, Földi Boglárka sérülést szenvedett a verseny hetében. A többieket ez sem zavarta meg, kimagasló játékkal újra a dobogó legfelső fokára jutottak. Nagyon büszke vagyok a lányok hozzáállására, küzdőszellemére és győzni akarására, melyet az előcsatározások és a döntő alatt is produkáltak. Örülök, hogy kihozták magukból a maximumot és az egyébként is sikeres szezont egy ilyen sikerrel zárták le.
A DECATHLON B33 DIÁKOLIMPIA 2022 Országos Döntő leány „B” korcsoportos végeredménye:
1. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda „1”
2. Leövey Klára Gimnázium
3. Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium és Kollégium
4. Kecskeméti Református Gimnázium.