Visszavágtak a Vadmacskák

A Miskolci Sportiskola-Vadmacskák leány kadet kosárlabda csapata december 7-én, szerdán, Miskolcon, a Zrínyi Ilona Gimnázium tornatermében lépett pályára. A Regionális Kadet Bajnokság Alapszakasz, Keleti-csoport 4. fordulójában a DVTK Akadémia “B” együttese volt a sportiskolások ellenfele. Milen Vukicevic vezetőedző és Lantosné Hegyesi Edit segédedző tanítványai – Ináncsi Vivien, Szászfai Zsófia, Simkó Laura Helga, Bokros Boglárka, Soós Erna, Vojcsik Liliom, Rémiás Eszter Nóra, Kós Patrícia, Kollár Viktória, Ang Xue Ning, Kohári Kiara, Kovács Barbara, Deák Gréta Nóra – visszavágtak az első találkozón elszenvedett vereségért.

Miskolci Sportiskola-Vadmacskák – DVTK Akadémia “B”     68 : 54

Milen Vukicevic: – Egy fiatal, tehetséges csapat ellen játszottunk, akik sok problémát okoztak nekünk az első mérkőzésünkön. A lányok tudták, hogy korábban hol hibáztak, és ezúttal mindent megtettek, hogy visszavágjunk az ellenfélnek. Felgyorsultunk, koncentráltan játszottunk, ami meghozta eredményét. Gratulálok a csapatnak, remélem, hogy hasonlóképpen folytatjuk a bajnokságot!

A fotókat KAMARÁS PÉTER készítette.
A fotókat KAMARÁS PÉTER készítette.